A horvátok szerint nem is. Főleg a háborús bűncselekmények jogi megítéléséről megy most a vita.
És arra, hogy írjon ki előre hozott választásokat.
Úgy tűnik, hogy pillanatnyilag a szerbekkel nincs rosszban. Azt viszont elismerte, hogy a röszkei határzár betett a kereskedelmi forgalomnak.
Úgy néz ki, sikerült elérni, hogy a horvátok és a szerbek most jobban együtt tudnak működni egymással menekültügyben, mint velünk.
Akkor élesednek az új magyar törvények és a határzár. De szerinte Szerbia meg fogja oldani ezeket.
Így szólt be Orbánnak a szerb miniszterelnök.
Aleksandar Vučić büszke arra, hogy eddig Szerbiában nem történt incidens a menekültekkel.
Aleksandar Vucic azt mondta: az első dobások után meg akarta kérdezni a támadókat, hogy miért tették, „hiszen ő békét akar és kinyújtotta feléjük a kezét”.
De a kerítések építése akkor sem megoldás a kancellár szerint.