Eddig csak 4,5 milliárdról volt szó.
A határon túli gazdaságfejlesztési és nemzetpolitikai célok megvalósítására jár a pénz.
Kapjanak egyenlő támogatást a fogyatékos gyereket ápoló nyugdíjas szülők és a hozzátartozók is - követeli a kormánytól az otthonápolók érdekeit képviselő Lépjünk, hogy léphessenek! Egyesület.
Az állami cégek szponzorációs terveit a Kommunikációs Hivatal hagyja jóvá, ami Rogán Antal felügyelete alatt működik.
L. Ritók Nóra arról számolt be, hogy csütörtökre összegyűlt a 8,5 millió forint, amit az állam elvett tőlük.
Az ország másik végében laktak, alig jártak a helyszínen, mégis eltettek 13 milliót a 35-ből Hadházy képviselő szerint.
A Méltó Megélhetés Munkacsoport szerint ez elengedhetetlen ahhoz, hogy 1,8 millió gyerek a járvány alatt és után is egészségesen és harmonikusan fejlődjön.
Nem könnyű kérdések, de itt egy meccsbeszámoló, ami alapján jobban végig lehet gondolni az egészet.
Elkezdtek özönleni a magyarországi milliárdok az utánpótlásba, építettek belőle egy sikeres első osztályú csapatot.
A magyar jövő Debrecenben épül.
Kapott 35 millió közpénzt, majd a privát cégének 35 milliós bevétele keletkezett. Könnyen cáfolhatná, hogy bármi törvénytelen történt, de nem válaszolt sem a közérdekű adatigénylésre, sem a sajtókérdésre.
Egy egész ország fogott össze a volt felcsúti polgármesterért.
Az ÁSZ szerint viszont Magyarországon működik a jogállam, a törvényeknek megfelelően zajlik a Demokratikus Koalíció ellenőrzése.
A tizedét EU-s támogatásból finanszírozná a kormány, hiába mondják, hogy Brüsszel nem segít. A rendszer szűkmarkúbb, mint a német példa, amire hivatkoznak. Számításaink szerint a legnagyobb felvehető támogatás 75 ezer forint lehet fejenként, legfeljebb három hónapra.
A cég szerint a koronavírus-járványban visszaesett kereslet miatt nincs pénz bérre.