A Fidesz politikusa egy interjúban azt mondta, hogy a szervezet sokkal több pénzt kap Sorostól, mint amit bevallottak. De ezt a bíróság előtt már nem tudta igazolni.
A férfit ingyen védő ügyvéd azt mondta: nem tartja életszerűnek, hogy valaki, akit 3 hete hajléktalanságért bíróság elé vittek, máris megnyugtatóan rendezni tudja az életét.
Egy környéken élő lakó is tanúskodott volna a megvádolt nő mellett, de a bíróság nem engedte ezt. Ahogy a nő nem is lehetett ott a saját tárgyalásán, egy monitoron keresztül kapcsolták csak.
Egy környezetvédő szervezet perelte be a kormányt, mert szerintük a Föld felmelegedése elleni harcban mutatott tétlenségével az állam megsérti az emberi jogokat.