Közölték a kínai elnökkel, hogy kormányváltás esetén bármelyikük is nyer, azonnal leállítják a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Fudan egyetem projektjét is.
Orbán civilizációs árulást követ el: a Nyugat helyett Kínához húzó geopolitikai irányt jelölt ki a kizárólag Kína érdekét szolgáló Budapest–Belgrád vasútvonallal és a Budapestre tervezett Fudan Egyetemmel. Pedig ez nem a mi történetünk.
Szél Bernadett azt mondja, ő Strasbourgig is elmegy az adatok nyilvánosságáért.
- írta a kormány Szél Bernadett adatigénylésére.
Szerinte a "Fidesz és a Kínai Kommunista Párt nászajándéka" sosem térül meg.
Közel 600 milliárd forint veszítette el a közpénz-jellegét, miközben szavaztak az állami megfigyelőrendszerről, közalkalmazotti státuszok megszüntetéséről, és a nemváltás jogi elismerésének tilalmáról.
A Fidesz és a KDNP szerint rengeteg előnyt várhat az ország az 1000 milliárdos kínai projekttől és az ezt kísérő gigahiteltől.
A vasútvonal 85 százalékban kínai hitelből épül.
Ugyanis Szijjártó Péter bármikor dönthet úgy, hogy nyilvánosságra hozza a szerződéseket.
Az, hogy most nehezebb időszak jön, a kormány szerint nem a beruházás ellen, hanem mellette szóló érv.
Az ellenzéki párt szerint az 590 milliárdos beruházás költségeiből kellene finanszírozni a járvány megfékezését, nem pedig az önkormányzatoktól elvonni 34 milliárdot.
Magyarország történetének legnagyobb volumenű vasúti fejlesztése 590 milliárd forintba kerül majd.
Emellett 5000 milliárdot szán közlekedésfejlesztésre 2024-ig a kormány.
A kínai Cosco Shippingez tartozó Ocean Rail Logistics S.A. 15 százalékot meghaladó részesedést vásárolt az osztrák Rail Cargo Group magyarországi tagvállalatában.
A külgazdasági és külügyminiszter fogadta a kínai kollégáját.