Bodor Ádám arról is beszélt, hogy a 3-as metró meghosszabbítása akkor készülhet el 2030-ig, ha minden szereplő minden döntést időben meghoz.
A 30 év körüli nőt stabil állapotban szállították kórházba.
Jó sok eső esett.
Erőszakoskodott a barátnőjével, akit egy másik férfi meg akart védeni, amikor előkerült a kés.
A magyar és az orosz kormány is ad olyan jelzéseket, hogy fenn akarják tartani a párbeszédet „a kölcsönös tisztelet” jegyében.
Az Orbán-kormány nem tett ilyen lépéseket, miközben a szövetségeseink sorra küldték haza az orosz kémeket az elmúlt években. Magyar Péter azt mondta: a Tisza-kormány nem tűri, hogy bárki is veszélyeztesse Magyarország szuverenitását
Halaszthatatlan döntéssel halasztanak, a csőd elkerülése érdekében.
24 ezren vettek részt az eseményen, 117 országból jöttek futók.
Mi meg megkérdeztük a rendőrséget.
Az önkormányzat több milliárd forintos kártérítést követelne a beruházótól a korábbi szerződések állítólagos megszegése miatt.
Az Országos Mentőszolgálat közzétette az augusztusi kiérkezési időket és esetszámokat.
A Mohu, a Főváros és a fővárosi kerületek vezetői javasolják a kormánynak a szükséges jogszabály-módosítást.
Újpesten 35,8 fokot mértek hétfőn, ami két tizeddel több a korábbi rekordnál.
Tatabánya és Tata között pótlóbuszos átszállásra kell számítani.
A járművek augusztusban energiamegtakarítási célzattal kevésbé intenzíven gyorsítottak és fékeztek. Ennek most vége.