Egynapos babaként rabolták el egy chicagói kórházból, de az FBI megtalálta és visszaadta a szüleinek. A baba aztán felnőtt, és kétségei támadtak. Nyomozásba kezdett, és rájött, hogy valójában három gyerekkora volt.
Óriási razziát tartottak, 22 embert csuktak le.
Elvei szerint „a gyereket verve jó nevelni”.
Azért keresik, mert megfenyegetett egy budai eladót, aztán megrongálta az üvegpultot.
De megtalálták.
Allison Macket azzal vádolják, hogy szexrabszolgák beszervezésében segédkezett.
A magyar közmédia persze már korábban címlapon hozta, hogy „bevándorlók állnak a háttérben”.
Otthonaikban bukkantak holttesteikre, a rendőrség egyelőre nem zárta ki, hogy a két férfi gyilkosság áldozata lett.
Obdulia Sanchez vezetés közben instalive-ozva lesodródott az útról. Húga nem volt bekötve, átrepült a hátsó ablakon. Sanchez a haldoklását is végig közvetítette.
Azt mondták áldozatuknak, rontás van a családján, és ha nem fizet nekik, ravatalon végzi. A csalók Facebookon regisztráltak álnéven.
De úgy tűnik, betegségre hivatkozva nem kell börtönbe mennie.
2017 legképtelenebb bűnügyi hírei.
Apa és fia támadt az exszeretőre, aki még mindig szereti egykori partnerét.
Két hónapig hetente ölt, a szomszédok mégsem vettek észre semmit, csak a szagra panaszkodtak néhányan.
Az egyik legrutinosabb angol ejtőernyős túlélte az 1200 méteres zuhanást.