Eljutottunk odáig, hogy a legfontosabb kormányzati sajtótájékoztatón is minden második elhangzott szó hazugság. A kormányzati politikusok már a saját kijelentéseiknek sem tudnak megfelelni, miközben magyarázni próbálják ezt az agyrémet.
Már a pápa elleni kormánypárti támadásokkal sem tudott mit kezdeni, a Népszabadság bezáratása volt a másik mérföldkő, a CEU ellehetlenítése pedig az utolsó csepp.
A norvég nagykövetnek az Állítsuk meg Brüsszelt! üzenetről az jut eszébe, hogy hadd maradjunk egyedül, és térhessünk vissza dicső múltunk rémtetteihez.
Rétvári Bence úgy látja, nekik most nincs dolguk, ha az amerikaiaknak fontos a CEU, akkor jelentkezzenek be.
Azt ugyan elismerték, hogy az ismeretlenek "polgári ruhás rendőri állomány" voltak, de vizsgálni nem fogják a történteket.
Az amerikai külügy különmegbízottakat küld Budapestre, kifejezetten a CEU-t ért támadás miatt.
Orbán Viktor lenne a „véleményterror” elleni harc hőse? Eddig is hazug volt ez a kép, de a CEU-üggyel a PC elleni hadjárat végképp önmaga paródiájává vált.
Illetve azért, hogy az Alkotmánybíróságnak is megmutassák, egyetlen helyes döntés van.
„Elegük van abból, hogy védeniük kell Orbánt” – mondta az egyik néppárti tisztségviselő a CEU-ügy miatt. De a magyar kormányzati propagandával ellentétben a Fidesz jó szövetségesük az EP-ben.
Christian Kern azt mondta, erről már tárgyalásokat is kezdett Soros Györggyel. Szegény még nem tudja, amit a magyar kormány már igen: 1. Izaura 2. Columbo 3. Soros.
Hosszan próbáltuk megtudni a Kormányinfón, hogy mi indokolja a CEU-t ellehetetlenítő törvény elfogadását. Nem volt könnyű dolgunk.
Táblázattal segítjük összefoglalni, kit sikerült már átverni a CEU-ról szóló törvénnyel, és kik azok, akik még világosan látnak ebben a káoszban.
Michael Ignatieff szerint az amerikai kormány és Kongresszus „számos tagja fejezte ki felé aggodalmát az új magyar felsőoktatási törvény magyar–amerikai kapcsolatokra gyakorolt negatív hatásával kapcsolatban”.
A kormány kész válaszolni Brüsszel, Berlin és Washington kritikáira.
Semmiség az egész, pár óra alatt meg lehet oldani.