csalás

Öntől is követelt 3400 forintot a NAV? Be ne fizesse, az nem a NAV!

Az adóhivatal szerint csalók küldözgetnek fizetési felszólításokat a NAV nevében.

Albert Ákos
PÉNZ

Több, macskáknak szánt élősködőirtóban nincs is elég hatóanyag

A Nébih 29 terméket vizsgált, ebből 6 is fennakadt.

Herczeg Márk
Egészségügy

Schmidt Mária beosztottja a bíróságon azt mondta, hogy a Dózsát tévesen beazonosító történész a lemondása előtt olyan stílusban válaszolt „főigazgató asszonynak”, „ahogy nem beszélünk senkivel”

A Pruck család Schmidt Máriáék elleni perének harmadik tárgyalásán a közalapítvány három történésze is arról beszélt, hogy Horváth Miklós volt a hibás abban, hogy Dózsa László neve került a képre. De egyikük sem mondta ki, hogy igenis Pruck Pál van a fotón.

Herczeg Márk
Történelem

Már öt volt TEK-es gyanúsítottja van a betelefonálós csalásnak

A csalók ismerték az informatikust, aki szólt nekik, mikor érdemes telefonálniuk, így nyertek autót és utazásokat az országos csatorna nyereményjátékán.

Herczeg Márk
bűnügy

626 millió forintot csaltak el a rafkós csokibűnözők

Kijátszották az elektronikus útellenőrzést, megspórolták a könyvelést. Mégis lebuktak.

Albert Ákos
bűnügy

Lelopják a képeket az Airbnb-ről, meghirdetik a lakást, lelépnek a foglalóval

Nagyon egyszerű módszert használ az új budapesti lakásmaffia: más lakásait árulja. De annyira pörög a lakáspiac, hogy sokan benyalják ezt a primkó trükköt.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Majdnem minden kiderült a gyerekkel stoppoló, lehúzós nőről

A Buda környékiek jóindulatából és pénztárcájából legalább 10 éve élő nő nem valami óvatos. Sokan így sem bánják, hogy pénzt adtak neki, de a gyerekekért nagyon aggódnak. Feljelentés lesz a vége.

Boros Juli
társadalom

Legalább 10 éve húzza le a Buda környéki autósokat a gyerekkel stoppoló titokzatos nő

Stoppoló nő és stoppoló gyerek: a kombináció, amire a gyanútlan sofőrök satuféket nyomnak. Aztán hallgathatják a változatos, hihetetlenül szomorú történeteket, és fogalmuk sincs, hogy azt már hányan hallották előttük.

Boros Juli
társadalom

Balog Zoltán nagyra értékeli a csalással vádolt Farkas Flórián munkáját

A Lungo Drom vezetője elleni nyomozás sem tántorította el a minisztert, hogy kiálljon a szervzet mellett.

Czinkóczi Sándor
politika

Kémregénybe illő átveréssel próbálták 5 millió dollárra lehúzni Richard Bransont

Egy amerikai barátjától 2 milliót szedtek el a csalók.

erdelyip
bűnügy

140 embernek ígért II. világháborús kárpótlást három csaló Nógrád megyében

Elkapták őket.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Börtönre ítélték a brit párt, akik kamu gyomorrontás miatt követeltek kártérítést a mallorcai nyaralásuk után

Nem volt nagy ötlet lelkesen posztolni a nyaralásról Facebookra, majd utána beadni a kártérítési igényt.

Horváth Bence
külföld

Több mint 5800 embert zártak ki a mexikóvárosi maratonból

Herczeg Márk
érdekes adat

Pénzt és ékszereket csalt ki áldozatától az áljósnő

A rendőrségi közleményben hívják így az áldozatát átverő nőt. Joggal, mert az idióta magyar jogszabályok szerint léteznek "valódi" jósok.

Király András
bűnügy

A magát korrupt magyar belügyminiszternek kiadó csaló 22 ezer eurót gombolt le egy német exrendőrről

Elhitette vele, hogy el tudja intézni a fémdetektorral kapcsolatos engedélyeket.

Sarkadi Zsolt
bűnügy