Ez törvénysértés.
Az ellenzéki képviselők arra lettek volna kíváncsiak, hogy Áder János milyen kötelezettséget vállal a szeptember 23-i ENSZ-klímacsúcson.
A szerződést egyoldalúan felbontották, Kész szerint egyértelműen politikai döntés született.
„Fontos, hogy elismerjük, ha hibáztunk. Ez is hozzátartozik a politikai kultúraváltáshoz” – írja a Momentum elnöke a jobbikos Kulcsár Gergely visszalépése után.
Kőszeghy Csanád Ábel szerint más pártok és civil szervezetek is beállhatnak mögé, ezért a képviselőjelölti listát csak később hozzák nyilvánosságra, de az MSZP-vel és a DK-val „zátonyra futottak” a tárgyalások.
Az utolsó nap is közel ötezren ikszeltek.
Megállapodtak az MSZP-vel, a DK-val, a Párbeszéddel és a Momentummal.
Glázer Tímea lesz az, akit a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és az LMP is támogatni fog.
A Fidesz erre közölte, hogy a pécsieknek nem szabad hagyniuk, hogy migránsvárost kreáljanak Pécsből.
A lap szerint Terézvárosban is közel a megegyezés.
A „propagandahétfő” és a „közszolgálati rabszolgatörvény” ellen tiltakoznak.
Nyilvánvaló, hogy ez nem jelenthet közös nagy ellenzéki listát, de ettől függetlenül „kutya kötelességünk egyeztetni a politikai stratégiánkat” – mondta Ujhelyi István.
Fidesz.
A választás utáni első 50 nap arra volt jó, hogy miközben kormányellenes tüntetők lepték el az utcákat, szinte az összes ellenzéki pártban kitörjön a káosz.
Juhász Péter, az Együtt elnöke még tavaly ősszel próbálta szövetségbe kovácsolni az LMP-t, a Momentumot és saját pártját. Szél az Indexnek adott interjújában elutasította a parlamenti bojkott ötletét.