Ezzel a 2020-as amerikai elnökválasztás utáni napon az USA a világ egyetlen nemzeteként kilépne az egyezményből.
Trump és Hszi Csin-ping pedig novemberben találkozott volna Chilében, ezt is lefújták most.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ezért nem tudták még kihallgatni, de a rendőrség azt gyanítja, hogy a török offenzíva lehetett a kiváltó ok.
Máris tízezrek hagyták el az otthonaikat.
A tagországok a működési költség háromnegyedét sem fizették be.
Az orosz elnök szerint a 16 éves svéd klímaaktivistát addig manipulálták, hogy a valóságtól elrugaszkodott követelésekkel álljon elő az ENSZ-ben.
A klímaváltozás miatt a szigetországot az eltűnés fenyegeti.
És elégedetten nyilatkozott a New York-i klímacsúcs eredményeiről.
Egyre gyorsabban emelkedik a tengerek vízszintje, és egyre gyorsabban olvadnak a gleccserek. Többek közt ez áll az IPCC legújabb klímajelentésében.
Az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke így reagált a beszédre, amiben a 16 éves svéd aktivista kiosztotta a világ vezetőit az ENSZ klímacsúcsán.
Összesen félmillió hektárnyi területen alakítanának ki erdőséget, hogy zöldebbé tegyék Afrika és Ázsia gyorsan növekvő városait.
És befejezi a szén energetikai hasznosítását, ígéri a köztársasági elnök.
A 16 éves klímaaktivista a politikusok fejére olvasta, hogy mindenkit cserben hagytak.
A 16 éves Greta Thunberg pedig az ENSZ-ben teremtette le a világ országainak vezetőit.
Oroszország is elfogadta a párizsi klímaegyezményt.