Hivatalosan több mint 2300 civil áldozatról tudnak eddig.
Attenborough a díj átvételekor azt mondta, a világnak most kell cselekednie a természet és a bolygó védelme érdekében.
Elfogadhatatlan, jogsértő, és nem is lehet hatékony a brit-ruandai megállapodás, mondta egy ENSZ-vezető.
Megőrzik semleges közvetítői pozíciójukat, erősítette meg Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.
Az ENSZ szerint 107 országot fenyeget élelmiszer-, energia- vagy pénzügyi válság a konfliktus miatt.
7 millióan kerestek menedéket országon belül, és több mint 4,5 millióan már elhagyták Ukrajnát.
Az orosz csapatok által elkövetett háborús bűncselekmények gyanúja miatt döntött így az ENSZ közgyűlése.
4,3 millióan már elhagyták az országot, és további 7 millió ukrán menekült el otthonról, hogy menedéket keressen magának az ország határain belül.
Az Oroszországgal és az EU-val is baráti viszonyt fenntartó Szerbia elmúlt 20 évének külpolitikai doktrínáját zúzta szét az ukrajnai háború. A szerb politikai elitet sokkolták az események, egyre nagyobb rajtuk a nyomás, hogy csatlakozzanak a nyugati szankciókhoz, miközben Oroszország számtalanszor állt ki mellettük az utóbbi 30 évben.
Dimitrij Poljanszki szerint az oroszok nem követtek el háborús bűnöket Ukrajnában, és az ukrán hadsereg lövi a lakóépületeket és a civileket.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jelentései szerint több ukrán városban nincs ivóvíz, élelem és áram.
"Többet reméltünk, és csalódás, hogy nem kaptunk felajánlásokat olyanoktól, akikről azt hittük, hogy adományozni fognak" - mondta a világszervezet főtitkár-helyettese.
Tavaly a polgárháborúban a nemzetközileg elismert kormányt támogató arab koalíció blokádja miatt duplájára nőttek az élelmiszerárak, idén pedig várhatóan tovább nőnek, mert az ország a gabonája harmadát Oroszországból és Ukrajnából szerezte be.
Ezek direkt szívatják Magyarországot? :(
Vaszilij Nyebenzja arról beszélt, hogy Ukrajna és az Egyesült Államok vándormadarak, denevérek és rovarok megfertőzése útján terveznek biológiaifegyver-csapást mérni az oroszokra.