Szokira Tamás Navracsics Tibor kabinetjében dolgozott mostanáig.
Az EU négy legnagyobb országának vezetői Párizsban fogadják a nigeri, csádi és líbiai miniszterelnököket.
Arról is beszélt, hogy a muszlim terroristák ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány.
Eddig csak röhögtek az emberek, hogy a Fidesz majdnem ott tart, ahol Szaniszló Ferenc tartott 2012-ben, de Kövér László legújabb interjúja konkrétan lehetne egy Világ-Panoráma epizód is.
Trump, Juncker, Tusk és May is elítélte az erőszakot.
A szlovák miniszterelnök szerint fontos ugyan a V4-es együttműködés, de a franciákkal és a németekkel tartani még fontosabb.
London a héten ismerteti álláspontjait a Brexit legfontosabb kérdéseiről.
Jó hír a társasházak lakóinak, hogy 80 decibel lesz a határ. Persze eltart egy ideig, amíg a régi modellek kifutnak.
Dénes Balázs vezetésével, berlini központtal, 1,4 millió eurós költségvetéssel indult el a Liberties.
Az Északi Áramlat 2-t építő európai cégek védelmében kereskedelmi háborúra is készen áll Brüsszel Washingtonnal szemben.
De azt még nem tudni, milyen bevándorlási rendszer lesz helyette.
Szerinte elvárható volna a közösből milliárdokat kivevő országoktól, hogy betartsák az uniós szabályokat.
Háromnyelvű felhívást tettek közzé a lapban, magyarok és lengyelek véleményére kiváncsiak az Európai Unió szerepéről.
A kormányfő televíziós beszéde alatt Varsóban, Krakkóban és több másik városban is utcára mentek az emberek EU-s zászlókat lengetve, „szabad bíróságokat” követelve.
Először fordult elő szerdán az EU történetében, hogy a biztosok egy tagállam szavazati jogának felfüggesztéséről vitatkozzanak. Az ok: a lengyel kormány napokon belül átvenné a bíróságok irányítását.