Európai Bizottság

Hol van Európa összes vakcinája?

Az európai kormányok tavaly belátták, hogy jobb nem egymással harcolniuk a vakcináért, és közösen rendeltettek a Bizottsággal. Csakhogy a gyártók nem adnak eleget, és ettől mindenki egyre idegesebb. A történelmi léptékű európai szolidaritás repedezik, a magyar kormány elsőként szerződött saját hatáskörben a 27-ek közül.

Magyari Péter
járvány

Ursula von der Leyen: az AstraZeneca kilencmillió adaggal több vakcinát szállít az Európai Uniónak, mint ígérték

Hosszú vita után, ezt sikerült kiharcolnia az Európai Bizottságnak.

Fődi Kitti
járvány

Exporttilalmat vezetett be az EU az itt gyártott vakcinákra

A tagállamok engedélyére lesz szüksége a gyártóknak, hogy kivigyék a kontinensről az oltóanyagokat.

Czinkóczi Sándor
eu

Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta az AstraZenecával kötött szerződést

Nem csitul a konfliktus Brüsszel és a brit-svéd gyógyszergyártó között.

Horváth Bence
külföld

Nagyon sok cég mutatja magát zöldebbnek a valóságnál

Az EU legújabb vizsgálata szerint az ilyen állítások 42 százalékában túlzóak, hamisak vagy megtévesztőek voltak.

Czinkóczi Sándor
környezetvédelem

Követeli az EU, hogy az AstraZeneca szállítsa le az ígért vakcinákat, ha kell, a brit gyárából

Az egészségügyi biztos szerint a cég úgy viselkedik, mintha egy hentesboltban lennének. Az oltások körül érik az EU és a brit kormány első komolyabb, brexit utáni konfliktusa.

Csurgó Dénes
járvány

Az EU antiszemitizmus elleni stratégiát készít

Ursula Von der Leyen azt mondta, a világjárvány időszaka súlyosbította az összeesküvés-elméletek, a szándékosan meghamisított információk, a holokauszttagadás terjedését a közösségi médiában.

Herczeg Márk
eu

Utazási szigorítás, sötétvörös zónák jöhetnek az EU-ban

Lesznek oltási könyvek is, de még nem tudni, mikor és hogyan.

Szurovecz Illés
járvány

Von der Leyen: Fel kell gyorsítani a koronavírus elleni oltásokat!

Az Európai Bizottság elnöke szerint kezd túlzottan eltérni a beoltottsági arány egyes EU-s tagországokban.

Herczeg Márk
járvány

Európai Bizottság: Nyárig be kell oltani a felnőtt lakosság 70 százalékát

A 80 év felettiek, valamint az egészségügyi és a szociális szektorban dolgozók legalább 80 százalékát pedig már márciusig.

Sarkadi Zsolt
járvány

Hat uniós ország tiltakozik, amiért a Pfizer átmenetileg kevesebb vakcinát szállít Európába

Elfogadhatatlannak tartják a döntést, ami az egész oltási program hitelességét befolyásolja.

Szurovecz Illés
külföld

Az Európai Bizottság szerint az uniós beszerzések mellett is van lehetőség vakcinavásárlásra

Csak olyan gyártóktól nem vásárolhatnak egyénileg a tagállamok, amikkel az EU már leszerződött.

Király András
POLITIKA

A görögök azt javasolják az EU-nak, hogy aki beoltatta magát, az szabadon utazhasson

Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök közös uniós oltási igazolás bevezetését javasolta az Európai Bizottságnak.

Horváth Bence
külföld

Brüsszel elkezdte az eddiginél több vakcina beszerzésére irányuló tárgyalásokat a Pfizer/BioNTech cégekkel

De az oltóanyag termelési kapacitásának korlátai nehézségeket okozhatnak az ellátásban.

Herczeg Márk
járvány

Az EU is megtörné a techcégek hatalmát

Decemberben az Európai Bizottság előállt az internetet teljesen újraszabályozó javaslataival. Ezek óriási büntetésekkel és akár feldarabolással is fenyegetik a Facebookot, Google-t és a hasonló techóriásokat, ha azok nem hajlandók visszaadni valamennyit a hatalmukból és a szabályok szerint játszani.

Csurgó Dénes
TECH