Európai Bizottság

Az Európai Bizottság betiltana két pszichoaktív szert

A 3-MMC-t és a 3-CMC kódjelű szerek kerülhetnek fel a tiltott kábítószerek listájára.

Fődi Kitti
külföld

Brüsszel nyilvántartásba veszi az állati szőrme tilalmáról szóló polgári kezdeményezést

Törvényjavaslatot kérnek, ami betiltaná az EU-ban az állatok prémtermelési célú tartását és leölését, illetve tiltaná azt is, hogy az EU területén ilyen módon előállított szőrmét forgalomba hozzanak.

Herczeg Márk
eu

Európa továbbra is rengeteget fizet Oroszországnak

Az európai országok egyszerre büntetik és finanszírozzák a háborúzó Oroszországot. A kontinens orosz energiából él, Oroszország pedig az európaiak pénzén. A szakításról szóló tervek most készülnek, de végrehajtásuk minimum évekig tarthat.

Magyari Péter
eu

Von der Leyen: Az EU-nak 5 éven belül le kell jönnie az orosz energiafüggőségről

Az Európai Bizottság vezetője Versailles-ban jelentette be a 2027-es céldátumot.

Herczeg Márk
háború

Lovász László az ERC Tudományos Tanácsának tagja lett

Az ERC a legjelentősebb európai kutatásfinanszírozó szervezet, a magyar matematikus mandátuma négy évre szól.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Megállapodtak az EU tagországai az Oroszország elleni szankciókról

Megtiltják a kereskedelmet a szakadár régiók és az EU között, és korlátozzák az oroszok hozzáférését az EU tőke- és pénzügyi piacaihoz.

Rényi Pál Dániel
külföld

Az Európai Unió Bírósága először fogja élőben közvetíteni egy ítéletét: a magyar és a lengyel kormány ügyében

De még ha úgy is ítélnek, hogy a jogállamiságot megsértő országokat pénzmegvonással szankcionálhatják, a büntetés valószínűleg csak a választás után jöhet – írja a Népszava.

Herczeg Márk
eu

Az Európai Bizottság szerint nagyot nő a magyar GDP, de az infláció is

Az infláció jóval az EU-s átlag fölött az egyik legmagasabb a 27 tagállam között.

Herczeg Márk
eu

Rengeteg pénzt ad csipgyártásra az EU

Eurómilliárdokat mozgat meg az EU, hogy a kontinens beszálljon a félvezetők gyártásába, amit jelenleg Tajvan ural. Így sem lesz egyszerű.

Magyari Péter
eu

EU-s támogatásból vonja le a Bizottság a Turów szénbánya miatt Lengyelországra kiszabott bírságot

A lengyelek ugyanis inkább a csehekkel állapodtak meg, és az EU-nak nem akartak fizetni.

Sarkadi Zsolt
külföld

Varga Judit azt írta Brüsszelbe, hogy a homoszexualitás népszerűsítése nem általában rossz

Megszereztük a miniszter válaszát az Európai Bizottságnak, amiben a gyermekvédelminek nevezett törvény mellett áll ki. A "nem is olyan szigorú"-tól az "alkotmány miatt kellett"-ig szólnak az érvei. Amit 18 év alatt tiltanak, az szerinte felnőtteknek még hasznos is lehet.

Magyari Péter
eu

Kapj el, ha tudsz! – válaszolta a kormány a pénzmegvonással fenyegető brüsszeli levélre

Félszáz oldalas választ küldött a kormány az Európai Bizottság levelére, amellyel elindították a támogatások befagyasztásával fenyegető mechanizmust. A levél nyilvánosságra hozását az ellenzék hiába kérte, de a 444 hozzájutott a szöveghez. Azzal érvelnek többek közt, hogy a legfőbb ügyész annyira független itt, hogy csak kétharmaddal lehet őt megválasztani.

Magyari Péter
eu

A TASZ pert indít Strasbourgban a Pegasus-botrány miatt, és vizsgálatot kér az Európai Bizottságtól is

Hat megfigyelt embert képviselnek. Szeretnék nemzetközi fórumokon kimondatni: a titkosszolgálati megfigyelések magyar szabályozása jogsértő.

Kiss Imola
jog

Európai Bizottság: uniós jogot sérthetett a kormány, amikor keresztbe feküdt az Aegon biztosító felvásárlásának

Most már tudjuk, mit szólt ehhez Brüsszel.

Csurgó Dénes
gazdaság

Ursula von der Leyen: Sassoli halálával az EU meggyőződéses Európa-pártit veszített el

Leyen szerint az EP elnöke olyan ember volt, aki az igazságért és a szolidaritásért harcolt.

Kiss Imola
eu