győr

Az anya értesítette a rendőröket a győri családirtási ügyben

Csak a hatéves kislányával tudott beszélni a három gyereke közül.

Szily László
bűnügy

Az egykori szombathelyi kalapácsos támadó volt a két gyerekét és önmagát Győrben vasárnap megölő apa

Nemrég szabadult a börtönből, most voltak nála először a gyerekei.

Szily László
bűnügy

Megölte a gyerekeit egy férfi Győrben

Aztán öngyilkos lett.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Egyszemélyes cellában van a tanárát megkéselő győri fiú, egész nap kamerák figyelik

Nyugodtan és együttműködően viselkedik. akár 15 év börtön is várhat rá.

plankog
bűnügy

Győri iskolai késelés: a fiú apja meglátogatta a tanárnőt a kórházban

A diák ügyvédje szerint az apa és a tanárnő egy órán keresztül sírtak együtt.

Szurovecz Illés
bűnügy

Előzetesbe került a tanárát leszúró 17 éves fiú

Egyéni elhelyezést kap.

Tbg
oktatás

A házirend szigorításán gondolkodnak a győri középiskolában, ahol egy diák megkéselte tanárnőjét

Pszichológusok segítenek az érintett osztálynak.

Botos Tamás
bűnügy

A Fidesz is megnevezte győri polgármesterjelöltjét

Dézsi Csaba András kardiológus főorvost, önkormányzati képviselőt jelölik a botrányába belebukott Borkai Zsolt helyére.

Király András
POLITIKA

„Ebből majd tanul” – hajtogatta a 17 éves fiú, miután megkéselte a matektanárt, mert csak 3-as lett a dolgozata

A győri iskola diákjai elmondták, hogyan történt a késelés.

Herczeg Márk
bűnügy

Stabil a győri iskolában megkéselt tanárnő állapota

Több késszúrás érte, többek között a hátán, de sérült az alkarja is, amit később műteni kell.

Herczeg Márk
bűnügy

Megszúrtak egy tanárt egy győri középiskolában

A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt, a tanárt kórházba szállították.

Szurovecz Illés
bűnügy

A DK-közeli blog szerint a győri MSZP-elnök lesz a közös ellenzéki polgármesterjelölt

A Nyugati Fény szerint Pollreisz Balázs indul Borkai Zsolt megüresedett székéért.

Szily László
politika

Lesz új közös ellenzéki jelölt Győrben, szerdán mondják meg a nevét

A Jobbiktól a Momentumig mindenki megállapodott arról, kit indítanak Borkai székéért.

Szily László
POLITIKA

Glázer Tímea nem indul győri polgármesternek

A 24.hu szerint kiszáll Borkai Zsolt októberi kihívója, így új ellenzéki jelöltet kell keresni.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Borkai-ügy: az ügyészség a hivatali vesztegetés miatti feljelentést is elutasította

A lemondott győri polgármester állítólagos drogfogyasztása után sem nyomoznak.

Urfi Péter
POLITIKA