Hszi Csin-ping

Economist: A Nyugat csúnyán benézte Kínát

25 évig azt hitték, Kína szépen beilleszkedik a világgazdasági rendbe, és demokratizálódik. Mára kiderült, ez illúzió, Kína bedurvult, és már ideológiai riválisa is Amerikának.

plankog
külföld

Korlátlan ideig maradhat hatalmon a kínai elnök

Az eddigi elnököknek 10 év után menniük kellett.

Czinkóczi Sándor
külföld

Míg mindenki Oroszországra figyelt, Kína hatalmas tempóban érkezett meg Európába

Kína rövid időn belül óriási politikai és gazdasági befolyásra tett szert, az európai vezetők pedig egyáltalán nem voltak erre felkészülve. Magyarország rögtön éltanuló lett, bár eddig nem nagyon kapott cserébe semmit.

Horváth Bence
külföld

Kínában több millió embert telepítenek ki a félreeső falvakból, hogy ezzel csökkentsék a szegénységet

Az állam a fejlettebb területeken kínál nekik új otthont.

Czinkóczi Sándor
külföld

A kínai elnök közvetlen irányítása alá vonta a kínai nemzeti gárdát

A 1,5 millió tartalékos fegyveres katasztrófák és politikai tüntetések idején is bevethető.

Tbg
külföld

Összeterelték a kínai szórakoztatóipar legfontosabb szereplőit, hogy elmondják nekik, hogyan kell szocialista művészetet alkotni

Több tízmillió követővel rendelkező popsztárok és Hollywoodot is megjárt színészek gyűltek össze a fórumon.

Horváth Bence
külföld

Trump szerint Észak-Korea újabb szankciókra számíthat

Az amerikai elnök Hi Csin-Pinggel közösen dolgozna a helyzet megoldásán.

Sarkadi Zsolt
külföld

Kínai pártlap: szovjet típusú összeomlás várhat Kínára, ha nem győzik le a korrupciót

Cikket írni persz könnyebb, mint cselekedni. De legalább szembenéznek a problémával.

Bede Márton
külföld

Donald Trump Kínában is megpróbálja a lehetetlent

Az amerikai elnökök pekingi látogatásai gyakran történelmi jelentőségűek. Ha most sikerülne Észak-Korea ügyében és a vitás gazdasági kérdésekben megállapodni, ez is az lenne.

Bede Márton
külföld

Csak azoknak meglepőek a kínai napilapok mai címlapjai, akik mostanában nem futottak bele magyar megyei lapokba

Világos üzenetek.

Horváth Bence
külföld

Teljessé vált a neomaoista fordulat Kínában

Hszi felrúgta a vezetés fiatalításának Mao utáni szabályait, és nem emelt be utódot a párt legfőbb testületébe. De mire készül Csao Lö-csi?

Király András
külföld

Újabb öt évig Hszi Csin-ping a világ legnagyobb hatalmú embere

Ismét ő lett a Kínai Kommunista Párt főtitkára. A központi bizottságba csak idős férfiak kerültek be, ami azt jelentheti, hogy még fel sem merült az utódlás kérdése.

Bede Márton
külföld

Mao Ce-tunghoz mérhető politikai tényezővé emelte magát a kínai elnök

Hszi Csin-ping neve bekerült a pártalkotmányba, vagyis ha valaki őt kritizálja, akkor megsérti a szabályokat.

Czinkóczi Sándor
külföld

15 évesen trágyát hordott Mao átnevelőtáborában, most a világ leghatalmasabb embere

A nyugati világban eddig századannyit sem írtak a második ciklusát kezdő Hszi Csin-pingről, mint Donald Trumpról. Pedig a kormányok és a tech-cégek után ideje mindenkinek komolyan vennie az USA legnagyobb riválisának elnökét, aki Mao Ce-tung óta nem látott hatalmat szerzett.

Herczeg Márk
külföld

Hszi Csin-ping a világ legnagyobb hatalmú embere az Economist címlapja szerint

Közben a Financial Times arról írt, mennyire látványos, ahogy a nagy világszervezetekben a hátralépő amerikaiak helyére belépnek a kínaiak.

Horváth Bence
külföld