A rendőrök elfogták.
200 négyzetméter alatti boltokban elég kiírni, de az meg van határozva, hogy mekkora betűkkel.
Ahogy más embernek nem szabad szenvedést okoznunk, ugyanúgy az állatoknak sem, írta meg Peter Singer 1975-ben a hatalmas hatású könyvében, Az állatok felszabadításában. Ami most végre magyarul is megjelent, Harari előszavával.
A klímaváltozás elleni küzdelem részeként tervezett szén-dioxid-kibocsátási adó mintájára egy „húsadó” is kellene, ami 1 kg húsra, 1 liter tejre vagy egy doboz tojásra vetítve „pár cent” lenne a fogyasztóknak, és állatjóléti fejlesztésekre fordíthatnák.
A kormányhivatal közel négy tonna hús megsemmisítését rendelte el.
A regionalizációról tárgyaltak, vagyis arról, hogy ha állat-egészségügyi járvány törne ki, ne az egész országból, csak a fertőzött területről legyen tilos húst szállítani.
Egy szelet kesumozarellát valaki?
Egyes vegán-vandálok a művérrel való fröcsköléstől sem riadnak vissza.
665 mintát vettek a brit hatóságok, igaz, eleve a problémásabbnak tűnő vállalkozásokra utaztak.
És a világ ismét megmenekült.
Több mint 1,13 millió tonnányi hús van az országban, már hűtőházból sincs elég, hogy tárolni tudják.
Az ipari méretű termelés beindítását 2-3 évvel későbbre időzíti a cég, ami 5 éve a világ első olyan hamburgerét mutatta be, amihez a húst laboratóriumban hozták létre.
De hogy! És ki! És hogy néz már ki a futball- és kokainlegenda!
Látványetetés volt a Nyíregyházi Állatparkban.
A lopott szarvasmarhák fülébe a saját állatainak a krotáliáit, illetve korábban már levágott marhák fülszámait tette.