A felfüggesztett Fideszre célozva azt mondta, az Európai Néppárt továbbra is kész arra, hogy búcsút intsen olyan tagpártoknak, amik nem osztják az európai integráció elmélyítésével kapcsolatos elképzeléseket.
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy ha az előrehozott választások után is folytathatja a kormányzást, akkor annektálni fogja a ciszjordániai zsidó telepeket.
Április 18-tól vetítik a hazai mozik Tuza-Ritter Bernadett közel 30 díjat nyert dokumentumfilmjét. Az alkotók és a forgalmazó közös kampányt indít az áldozatok segítése érdekében.
Újra él a magyar film. A volt miniszterelnök érzelmektől akadozó nyelvű, 5 perces videóban foglalta össze az elmúlt 15 évét. Kevesen kampányoltak eddig azzal, hogy "tessék nézni, ezt, ezt és ezt sem tudtam megcsinálni".
A híres mémházaspárt szerepeltető családügyi óriásplakát után már világos, hogy ez nem lehet véletlen. Harold nem politikai, hanem közhasznú kampány arca lesz.
A BBC-nek adott interjú elején szólta el magát, szembesítették is azzal, hogy a sorosozós-junckerezős plakátokat hivatalosan kormányzati tájékoztatásként kezelik.