A szír és az észak-koreai elnök első hivatalos találkozása.
A főnök levelét vitte az elnöknek.
Feltehetően amerikai tisztviselőkkel tárgyal a Donald Trump és Kim Dzsongun közötti esetleges csúcstalálkozóról.
Ezt közölte Kim és a dél-koreai elnök, Mun váratlan szombati tárgyalásairól az észak-koreai állami hírügynökség.
Újra megpróbálják összehozni a találkozót Trumppal.
Tegnap lemondta, ma már tárgyalna.
Legalábbis ezt írták válaszul a június 12-re tervezett csúcstalálkozót csütörtökön váratlanul lemondó Donald Trumpnak.
A Fehér Ház hozta nyilvánosságra a levelét. Pedig nem sokkal előtte Trump még arról beszélt, hogy talán mégsem az atomfegyverek leszerelésének követelésével kéne nekifutni a tárgyalásoknak.
Dél-Korea befogadta, de ezért északon nagyon meg fognak sértődni.
Váratlan hangnemváltás: az északiak lemondtak egy találkozót a déli delegációval.
Az országnak áramra és ételre van szüksége, az amerikai cégek mindkettőt megadhatják. Ha tényleg felszámolják az atomprogramot.
Aztán hatalmas bulival ünneplik a leszerelést.
Donald Trump és alelnöke, Mike Pence személyesen fogadta a csütörtök hajnalban landoló foglyokat.
Hszi Csin-pinggel találkozott a kínai sajtó jelentése szerint.
Az észak-koreai állami hírügynökség szerint ha az Egyesült Államok a gyengeség jelének véli tárgyalási szándékukat, akkor "nem kifizetődő" a kérdéssel foglalkozni.