Rényi Pál Dániel és a 444 Orbán-könyve 12. a Könyves Magazin toplistáján, és még nem késő venni belőle a karácsonyfa alá.
Kalózalkotmányok, repülős thriller és egymásba fonódó női sorsok a kedvenc idei megjelenéseink között.
Könyv egy 100 kilós, lapátkezű terapeutáról, aki több tízezer ember sorsát menthette meg azzal, hogy enyhítette Himmler kínzó hasgörcseit, és közben ígéreteket zsarolt ki a náci birodalom második számú vezetőjéből.
Az amerikai sztárszerző az új családregényében, a Keresztutakban a gyarlóság természetét igyekszik megfejteni. A főszereplő lelkészcsalád szerteágazó történetén keresztül minden megkérdőjeleződik, ami kicsit is álszent.
Megjelent Kati Marton életrajzi könyve „Európa kancellárjáról”.
Mert nem hitte el, hogy a felcsúti milliárdos felesége tényleg azt írta benne a hivatalnokokról, hogy azok „egész életükben nem csinálnak mást, mint iratokat tologatnak ugyanazzal a három emberrel összezárva egy ronda hivatalban”.
A Német Szövetségi Köztársaság nem létezik. Angela Merkel Hitler mesterséges megtermékenyítés útján született lánya. A világot egymással küzdő titkos szövetségek irányítják.
A rendező szerint a NER-nagyasszonyba se jóérzésből, se empátiából nem szorult sok, se honfitársai, se más nők iránt.
Nem elég, hogy Várkonyi Andrea három diploma mellett sem ráncosodik, most még egy önismereti könyvet is írt, amiből kiderül, aki nem elég férfi, azt keresztbe lenyeli.
A hétvégét még a raktárakban tölti az alkotás, de utána már olvashatják a rajongók.
Bruno Latour az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású gondolkodója, eddig mégis alig lehetett tőle bármit olvasni magyarul. Most viszont végre megjelent egy kötet 12 írásával, főszerepben az ajtóbehúzókkal, baktériumokkal és berlini kulcsokkal.
Jennifer Teege felnőttként tudta meg, hogy a nagyapja náci lágerparancsnok volt, és ez a tény kiforgatta sarkaiból a világát. Éveket töltött azzal, hogy rekonstruálja és megértse a családja múltját, és feldolgozza a mérgező titok hatásait. A könyve mellett a társadalmi szembenézésről, a menekültválságról és a reményről is beszélgettünk vele.
Texasban nemrég hoztak egy törvényt, amely szerint a tanároknak a „széles körben vitatott” kérdéseket különböző nézőpontokból kell megvizsgálniuk, anélkül, hogy „bármelyik nézőpontot előnyben részesítenék”.
Könyvet írt Mészáros Lőrinc felesége.
Megjelent Sally Rooney új könyve, a Hová lettél, szép világ, amiben a„semminek semmi értelme”-generáció problémáit mutatja be két szerelmi történeten keresztül. A könyvet csak olyanoknak ajánlom, akiket nem idegesít ez a korosztály.