korrupció

Megkezdődött a bizonyítási eljárás Benjamin Netanjahu korrupciós perében

Az izraeli kormányfő személyesen is megjelent a bíróságon, ahol a nyitóbeszédekkel és az első tanúk meghallgatásával indul az eljárás.

Király András
külföld

Az egészségügyi miniszter férjének cégétől is vett maszkokat a német kormány

A cég szerint egy fillért sem kerestek az üzleten.

Czinkóczi Sándor
külföld

Korrupció miatt tartóztatták le a NAV egyik felsővezetőjét

Egy drága mobilért simított el egy ügyet egy vállalkozónak.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Magyar filmstúdió neve is felbukkan Szlovákia történetének legnagyobb korrupciós botrányában

A Filmteam 2016-ban szerzett részesedést egy pozsonyi cégben, amelyen keresztül csúszópénzeket fizethettek ki az Állattenyésztő-ügy gyanúsítottjai.

Szurovecz Illés
külföld

Jó okunk van kételkedni a „felcsúti per” ígéretében

A Momentum kormányváltás esetén a magyar történelem legnagyobb számonkérését ígéri. Közben viszont látjuk, hogy a fővárosi korrupciós bizottságuk már most hamvába holt.

Ács Dániel
vélemény

Felmentették a vádak alól a volt brazil elnököt, Lulát

Így indulhat a 2022-es elnökválasztáson.

Fődi Kitti
bűnügy

100 ezer eurót fizetett ki, hogy szabadulhasson, de egy másik korrupciós ügye miatt rögtön le is tartóztatták a szlovák politikust

Korrupcióüldözés a szomszédban.

Szász Zsófi
külföld

Korrupció miatt börtönbüntetésre ítélték Nicolas Sarkozyt

A volt francia elnöknek várhatóan egy napot sem kell majd börtönben ülnie, de a politikai visszatérésének ezzel lőttek.

Csurgó Dénes
külföld

Boldog István: Közösségbe' nem illik lilahagymát enni

A korrupcióval vádolt képviselő szalonnával készült a rendkívüli jogrend meghosszabbítására.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A szlovák elnök szerint igazak a gyanúk, amikről Ján Kuciak írt

Három éve ölték meg az újságírót és a menyasszonyát.

Herczeg Márk
külföld

Öt év börtönre ítélték vesztegetésért az atomenergia hivatal egyik vezető munkatársát

Kelet-Magyarország röntgengépeinek ellenőrzésekor nyerészkedett.

Magyari Péter
bűnügy

Az orosz köztévé megoknyomozta a német villát, amiben Navalnij a mérgezése után lábadozott

Különös figyelmet fordítva a vécékefe csillogásának mértékére.

Szász Zsófi
külföld

A Putyin pénztárcájaként emlegetett Arkagyij Rotenberg vállalta fel, hogy övé a titkos palota

Az orosz elnök tavaly a Munka Hőse-kitüntetést adományozta egykori dzsudópartnerének, aki most azt mondja az uradalomról, hogy „ez egy mennybéli ajándék, a hely csodálatos”.

Herczeg Márk
bűnügy

Magyarország holtversenyben lett a legkorruptabb ország az EU-ban

Bulgáriával és Romániával osztozunk az utolsó helyen.

Fődi Kitti
belföld

Miből futja Putyinnak 250 ezer forintos vécékefére?

Az hagyján, hogy Navalnijék megmutatták az orosz elnök medencéjét és sztriptízbárját. Azt is megmondták, milyen korrupció kellett hozzá.

Bede Márton
külföld