De örülnek, ha a külföldi állampolgároknak is összejön az üzlet.
Szijjártónak és Bártfai-Magernek kell intéznie az üzletet, Varga Mihály gondoskodik a többletforrás biztosításáról a központi költségvetés terhére.
A 182 kilométeres út megépítése a tervek szerint 125 milliárd forintba kerül.
Integrációs problémák, no-go zónák, bármi jöhetett. Külön kérték, hogy kutassanak fel olyan magyarokat, akik ezek miatt a hazaköltözést tervezik.
"Szijjártó Péter 17 éves volt" - írják
Szijjártó Pétert annyira felbőszítette luxemburgi kollégája, hogy előbújt belőle a lehető legdiplomatikusabb diplomata.
Azt állítják, hogy a miniszternek ezt nem is kellett volna tudnia. De ez nem igaz.
Ezt a nagykövetség egy fővárosi közgyűlési rendelet értelmében kérvényezheti, és kérvényezte is. A környéken lakók pedig szomorúan nézhetik az egész éjszaka üresen álló parkolókat.
A kormány szerint ez egy beavatkozási kísérlet a magyar politikába. De az amerikaiak szerint a pénzt csak a választások után utalnák, viszont az Orbán-kormánynak többször is jelezték, hogy aggódnak a magyar sajtó állapota miatt.
Aki a külüggyel szerződik, mostantól automatikusan átláthatónak minősül. Banánköztársaság.
A Kall Ingredientshez az állami és kormányközeli szereplőktől úgy ömlött életveszélyes sebességgel és erővel a 100 százalékos támogatás, hogy a cég előtte nem végzett érdemi üzleti tevékenységet.
Sőt ez Szijjártó Péter külügyminiszter egyik leghatározottabb elvárása.
Erős szavak a külügyminisztertől.
A kormány az átláthatóságról: 凸( ͡° ͜ʖ ͡° )凸