labdarúgás

Több mint 7 milliárd forintnyi tao-támogatást nem sikerült visszaszerezni a sportszervezetektől

A Sportért Felelős Államtitkárság szerint a szabálytalanul felhasznált támogatásokból több mint 21 milliárd forintot követeltek vissza.

Benics Márk
belföld

Fellebbezett a Manchester City a pénzügyi szabálysértések ügyében

A klub azt írta, a független bizottság határozata „több szempontból is egyértelmű és lényeges jogi, elvi és ténybeli hibákat tartalmaz, ezért megalapozatlan”.

Benics Márk
foci

Cristiano Ronaldo elhagyta a portugál válogatott edzőtáborát

A focista azt írta, idővel elmondja, hogy milyen okok motiválták a döntését.

Molnár Kristóf
foci

Nagy szégyenfolt a Manchester City ügye, és az angol bajnokság hitelessége is múlik azon, hogy mekkora büntetést kap a klub

A Manchester Cityt több mint száz vádpontban marasztalták el, de a büntetésről még nincs döntés. Az ügy nemcsak a City jövőjéről, hanem korábbi bajnoki címekről, a riválisok elmaradt bevételeiről és végső soron az egész Premier League megítéléséről is szól.

Benics Márk
foci

„Már előtte is tudtam, hogyan támogatják a magyarok az oroszokat, tudtuk, hogy erre számíthatunk” – az egyik ukrán védőt felháborította, hogy kifütyülték a himnuszukat

Ilja Zabarnij szerint ez hatalmas tiszteletlenség az ukrán néppel szemben.

Molnár Kristóf
foci

Egymásnak ugrottak a játékosok a magyar–ukrán meccs végén, benne van a fociban, mondta a történtekről Szoboszlai

Marco Rossi a vereség után arra utalt, a két éve tartó pechsorozat miatt talán róla is dönteni kellene.

Benics Márk
foci

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

Benics Márk
foci

115 pénzügyi vádpont közül 114-ben elmarasztalták a Manchester Cityt

A Premier League független bizottsága szabálytalanságok sokaságát állapította meg, de a büntetésről még nincs döntés, a City várhatóan fellebbezni fog.

Benics Márk
foci

Saját lépcsőházában támadták meg Demjén Patrikot, az MTK kapusát

Legalább másfél hónapig nem léphet pályára.

Német Szilvi
sport

Hamis Covid-igazolást vásárolt a svájci válogatott csapatkapitánya, nyomozás indult az ügyben

Granit Xhaka kimaradt a nemzeti csapat keretéből is.

Benics Márk
foci

2029-ben a Puskás Arénában rendezik a Konferencia-liga döntőjét

A Bajnokok Ligája és az Európa-liga után a harmadik számú európai kupasorozat döntőjének is otthont ad majd a Puskás Aréna.

Benics Márk
foci

„25 milliárdból egy patkányra futotta” – keményen fogadták Győrben a visszatérő Borbély Balázst

A nyáron az ETO-t a Ferencváros kedvéért elhagyó edzőt füttykoncert, sértő rigmusok és molinó várta korábbi csapata stadionjában.

Benics Márk
foci

A Fradiváros pénzei után nyomozott, megtalálták a Fradi ultrái

„Kele Jani, kezdj el aggódni...” – üzenték a Fradi ultrái a 24.hu főmunkatársának, akivel arról is beszélgettünk, hogy maradhat-e egy fideszes politikus a legnépszerűbb magyar csapat élén, és hogy véletlen-e, hogy Fradiváros-ügyben éppen akkor közölte az államtitkár, hogy 11,2 milliárd játékosvásárlásra ment a pénzből, amikor Kubatov Gábor bejelentette: újra indulna a posztjáért.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Tűzijátékot lőttek a rivális szurkolók felé, lovasrendőrök vonultak a pályára egy német kupameccsen

A Mannheim–Kaiserslautern meccsen 85 embert kellett orvosi ellátásban részesíteni, közülük nyolcan kórházba kerültek, több szurkolót pedig előállítottak.

Benics Márk
foci

Nagy edzőcserék, felforgatott keretek, stabil címvédő – indul a világ legerősebb futball-bajnoksága, a Premier League

Pep Guardiola távozása, az edzőcserék és a nagycsapatok átalakulása minden korábbinál kiszámíthatatlanabb idényt ígér Angliában, miközben a címvédő Arsenal éppen a stabilitásával emelkedik ki a mezőnyből. Beharangozó.

Benics Márk
foci