A főváros feje kikerül a víz alól. Egy időre legalábbis. A kerületek polgármesterei nem örülnek.
Schiffer András szerint félelmet szül az intézkedés, ami semmin nem változtat. Magyar Péter reakciója: „igazi bohócok vagytok”.
Előzetesen úgy tudni, a budapesti kerületektől elvennék a parkolásból származó bevételeiket.
Szerinte az nem politikai, hanem biológiai kérdés, hogy az idősebb párttagok karrierjük végéhez érnek.
Csütörtökön összeül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa.
Magyar szerint az ÁSZ „fedezi a korrupt Fidesz-frakciót”, a számvevőszék ezt „a leghatározottabban visszautasítja”.
A beruházó KunlunChem Hungary tiszteletben tartja a helyiek akaratát, nem építi meg az elektrolitüzemet.
A város parlamenti képviselője volt a NER tizenhat évében Seszták Miklós, akit hétfőn vettek őrizetbe.
„Az elmúlt hetekben az ügyészség a közéleti érdeklődés középpontjába került” – írják. Így is lehet mondani.
„A volt főügyész azt állítja, hogy a korábbi kormányfő adott utasítást az aranykonvoj ügyben a titkosszolgálatoknak és más hatóságoknak a törvénytelen akcióra” – írta bejegyzésében a miniszterelnök.
Egy nap, két politikus, totális kommunikációs zűrzavar, börleszkbe illő jelenetek. És egy volt miniszterelnök, aki inkább elment meccset nézni.
Mert az iratanyag előzetes átvizsgálása és a nyilvánosságra hozatal előkészítése a tervezettnél több időt vesz igénybe.
Röviden és tömören sommázta az igencsak sűrű és eseménydús hétfői napot.
A miniszterelnök múlt hétfőn keményen nekiment a parlamentben Hernádi Zsoltnak, többször a Fidesz emberének nevezte. Hernádi, ahogy a Mol felső vezetésének több tagja, mélyen beágyazódott a NER üzleti világába, de az olajcég éléről szinte kirobbanthatatlan. Háttérbeszélgetéseken próbáltuk feltárni, mihez kezdhet a stratégiai nagyvállalattal Magyar Péter.
Bűnügyekkel foglalkozott hétfőn az Országgyűlés.