miniszterelnökség

Tömeges csalás miatt lefújt egy pályázatot a Miniszterelnökség

11 ezren igényeltek forrást a vidéki vállalkozásuk számára, de a beérkezett kérelmek feléről kiderült, hogy jogosulatlan.

Albert Ákos
bűnügy

A Miniszterelnökség dolgozói 100, illetve 250 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kaptak jutalmul

Lázár János erről csak azután döntött, hogy a Magyar Nemzet a jutalmak felől érdeklődött.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Miniszterelnökség szerint azért rohad a Várkert Bazár, mert sokan mennek oda

Ennek örülhetünk, hiszen ezek szerint Rómára vagy Barcelonára bezzeg a kutya sem kíváncsi!

Herczeg Márk
Budapest

Lázár a Tiborcz-találkozóról: „Hát kin kérjem számon, ha valamelyik égő elromlik?”

Szerinte nincs szégyellnivaló abban, hogy Orbán Viktor vejével együtt ivott egy narancslevet, hiszen ő volt Hódmezővásárhely polgármestere, és Tiborcz csinálta a város közvilágítását. Ráadásul Lázár szerint az a dolga, hogy mindenkivel beszéljen.

Herczeg Márk
POLITIKA

6,5 milliárdos gigatendert nyertek Csetényi Csaba cégei a Miniszterelnökségtől

Az eddigiekből kiindulva propagandát gyártanak majd belőle.

Rényi Pál Dániel
Média

Vizsgálatot indít a Miniszterelnökség a 60 milliós sárazsadányi "vízi központ" miatt

A 444 cikke alapján indít eljárást az ügyben az Ellenőrzési Főosztály.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Miután Giró-Szász András megint eladta a Strategopolist, a cég máris kapott egy 560 milliós megbízást a Miniszterelnökségtől

Az EU 2014-2020 közötti fejlesztési ciklusának megfigyelésében kell segítség.

Herczeg Márk
politika

Hivatali visszaéléssel és nagy kárt okozó csalással vádolják Hegedűs Zsuzsa korábbi titkárát, aki miniszterelnökségi főtanácsadó is volt

Az ügyészség szerint jogosulatlanul igényelt és kapott szolgálati autót meg diplomataútlevelet, és miniszterelnökségi dolgozóként szerzett meg adatokat, amiket később magáncélokra használt.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

A kormányhivatalok dolgozóival ellenőriztetik, mi szerepel az óriásplakátokon

Kaptak egy-egy fényképezőgépet, hogy járják a terepet.

Czinkóczi Sándor
politika

Új neve lesz Csongrád megyének

Még nem tudják mennyibe fog kerülni, de Lázár János kedvéért Csongrád-Csanádra váltanak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Még mindig nem kapták meg a kártérítést a vörösiszap áldozatai

Az ügyvédjük szerint egy jogszabály miatt nem lehetett kifizetni őket.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az EU-támogatással csaló izsáki polgármesternek 35 millió forintot kell visszafizetnie

A Miniszterelnökség közleményében nincs szó arról, hogy egyébként büntetőjogilag felelnie kell-e Mondok Józsefnek.

Herczeg Márk
bűnügy

Lemondott Sonkodi Balázs, Lázár bizalmasa

Egyelőre nem tudni, miért megy el ilyen hirtelen.

kasnyikm
POLITIKA

Lázár szerint nem a magyar állam, hanem a Soros-féle civil szervezetek működnek maffiaszerűen

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Soros állítása igazságtalan Magyarországgal szemben.

Herczeg Márk
politika

L. Simon László finoman Lázárra terelte a szót a Várban történt lopások ügyében

Azt írja, már az ő idején is volt vizsgálat, és meg is nevezte a felelőst - és Lázár János volt az, aki ezek után nem akarta Gyutai Csaba leváltását.

plankog
politika