Sáfián László juhász egy délutánját kísérte el az Ökológiai Kutatóközpont stábja, hogy a hagyományos tudások nyomába eredjenek.
Molnár Zsolt és Babai Dániel a hagyományos, ökológiai tudások szerepét vizsgálja, közös cikkük a Trends in Ecology and Evolution című szaklapban jelent meg.
Pedig még el sem indult.
Ózdról, a Fudan Egyetemről, és az oltás előtti tesztelésről kérdezték a kormányt a Parlamentben.
Évszázadokon át nem akadt tölgyerdő Európában, ami ne lett volna tele makkoló disznókkal. Ma már csak egyetlen szerbiai erdő maradt, ahol még élnek disznók. Egy magyar kutatócsoport azt vizsgálja, hogy milyen a viszony az erdő és a disznók között, és hogy az állatok jelenlétének milyen ökológiai hatásai lehetnek.
Békeidőben sincsenek elegen, most óriási teher hárul rájuk. Ez az intenzív ágyak kapacitásának a legfőbb korlátja.
Az ökológiai válság kezeléséhez a természettudományok mellett szükség lesz a régi, lokális tudások újrafelfedezésére is. Interjú Molnár Zsolttal, a Hagyományos ökológiai tudás kutatócsoport vezetőjével.
Tóth Bertalan és Mesterházy Attila elnökjelöltek harca nagyon eldurvult. A tisztújító kongresszusról kizárták Mesterházy több támogatóját. A fideszes Budai Gyula szerint ezzel a normalitás utolsó embere került veszélybe a baloldalon.
Spoiler: nem árulta el.
Szerinte "nem Borkai-ügyről van szó, hanem egy mocskos zsarolási ügyről".
A fideszes Bíró Márk pedig immár 9 éve teljesen néma.
Az MSZP-s képviselő a felesége helyett eljáró személy és az ingatlan tulajdonosaként kapcsolatban állt a Banco-Investtel, aminek a tulajdonosa körül üzlettársként megfordult kenőpénzzel lebukott, MSZP-közeli táskás ember és ingatlanmágnás is. Ők Rogán polgármestersége alatt több belvárosi ingatlant is be tudtak húzni jó áron.
Az MSZP ragaszkodik Tüttő Katához, akinek élettársa százmilliós ingatlanüzletet bonyolít az önkormányzattal.
A decemberi "székházfoglalás" Molnár érkezése után kevesebb mint 30 perccel véget is ért. Az MSZP-s képviselő a 444-nek azt mondta, tényleg amellett érvelt, érdemes kijönni, de erről nem egyeztetett senkivel a képviselőtársain kívül.
A zoom.hu-n többször manipulálták a cikkeket, a szerzők pedig késve, és volt, hogy zacskóból kapták a pénzt. Tanulságos történet a magyar médiavalóságról.