nemzeti nyomozó iroda

J. Lajos és társai Izlandon futtattak egy szegedi nőt

Akitől elvették minden pénzét. A rendőrség összehangolt akcióban fogta el a futtatót és bandáját.

Király András
bűnügy

Terrorizmus finanszírozásával gyanúsít két embert a Nemzeti Nyomozóiroda

A magukat iráni, illetve török állampolgárnak valló személyeket bűnügyi őrizetbe vették.

Király András
bűnügy

Már a NAV is bűnszervezetet gyanít a tanterem-felújítást célzó Öveges-program EU-s pénzosztása mögött

Az LMP derítette fel, hogy összejátszó cégek lophatták szét az osztálytermeket. Köpeczi-Bócz Tamásnak, az EU-s fejlesztéspolitika felelősének azóta távoznia kellett.

Herczeg Márk
bűnügy

A rendőrség szerint Soros nem veszélyes

Egy jobbikos képviselő jelentette fel a milliárdost, fideszes politikusok nyilatkozatai alapján. A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint Soros működése törvényes és nem fenyegeti Magyarországot.

Magyari Péter
POLITIKA

Kiugrott az ablakon egy menekülő díler a IX. kerületben

Károlynak az esés után a TEK-esek segítettek felállni.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Meghosszabbították a Spéder elleni nyomozást

Viktor fogja Zoltánt.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Kibertámadás érte a BKK új online értékesítési rendszerét

A Nemzeti Nyomozó Iroda már megkezdte a nyomozást.

Czinkóczi Sándor
káosz

A Fővárosi Főügyészség az NNI-t bízta meg, hogy nyomozzon a 4-es metró korrupciós ügyében

A nyomozás fokozott ügyészi felügyelet alatt folyik.

Herczeg Márk
bűnügy

Újabb, a Magyar Nemzeti Arcvonalhoz köthető helyszínen találtak lőfegyvereket

A helyszíni szemle még zajlik.

Botos Tamás
bűnügy

Még bezárta a kutyáját, mielőtt tüzet nyitott a rendőrökre Győrkös István

A Nemzeti Nyomozó Iroda egyik főosztályvezetője döntött arról, hogy nem lesz szükség a TEK segítségére.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Tudták, hogy Győrkös Istvánnak gépfegyvere lehet, mégsem értesítette a TEK-et a házkutatás előtt a Nemzeti Nyomozó Iroda

A meglőtt rendőrt, Pálvölgyi Pétert fél órán át nem tudták kihozni Győrkös házából Bőnyön.

Horváth Bence
bűnügy

Belső vizsgálatot indít az NNI a bőnyi rendőrgyilkosság miatt

Azt akarják tisztázni, hibáztak-e a parancsnokok, hogy a TEK támogatása nélkül küldték ki az embereiket a fegyveres férfihoz.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Egy nőt azzal gyanúsít a rendőrség, hogy hamis információkat akart átadni a Teréz körúti robbantásról

A gyanúsított tagad. 25 millió forintot kért a nyomravezetésért cserébe.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Vizoviczki László vallott Portik ellen

Bírósági dokumentumok szerint a 38 hónapon át bírósági ítélet nélkül előzetesben tartott vállalkozó 2015-re megtört, és információkat adott át a 90-es évek maffialeszámolásairól. Pintérék eredetileg is ezt akarták tőle, és most ki is engedték házi őrizetbe.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Most mellényúlt a Fidesz, mert a Vizoviczki mindent tud

A magyar állam a mai napig nem tudja eldönteni, mit csináljon Vizoviczki Lászlóval. Lecsukni kockázatos, hiszen túl sokat tud, felmenteni viszont nagy égés lenne. Vizoviczki 3.

Sarkadi Zsolt
bűnügy