nemzeti választási iroda

Kétszer tesztelték a héten a választási informatikai rendszert, mindkétszer lehalt

A Nemzeti Választási Iroda elismerte a fagyásokat, szerintük még tart a finomhangolás az EP-választás napjára.

Botos Tamás
POLITIKA

Megszüntetik az Emberek Pártját, a Magyarország a Magyaroké Magyar Nemzeti Pártot és a Demokratikus Keresztény Királyság Pártot is

Az ügyészségek a parlamenti választás után 29 párt ellen indítottak keresetet.

Herczeg Márk
politika

Pálffy Ilona nem vette fel az egymilliós jutalmat

Az NVI vezetője korábban azt mondta, „ha lemondanék a tiszteletdíjról, akkor az nem azért lenne, mert voltak problémák, ezek ugyanis nem olyan jellegűek voltak, ami megalapozná az NVI felelősségét”.

Boros Juli
POLITIKA

A Kúria elnöke szerint az Alkotmánybíróság nem is vizsgálta érdemben a megsemmisített levélszavazatok ügyét

Erről a kérdésről nem lehetett alkotmányjogi panaszként dönteni.

Czinkóczi Sándor
politika

Még meg sem alakult az új kormány, de Orbán már füllent arról, hogy a Kúria elvett egy mandátumot a Fidesztől

Amikor a saját embereikkel telerakott Nemzeti Választási Bizottság, a Kúria és az Alkotmánybíróság sem ért egyet velük, arra is csak a duzzogás a válasz.

Sarkadi Zsolt
jog

Index: Több szavazókörben is újraszámolják a szavazatokat

A lap szerint a Kúria már négy szavazókör esetében is döntött.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az NVI pont egy órával előtte szólt a pártoknak, hogy betekinthetnek a választási informatikai rendszerbe

Tehát egy órát kaptak, hogy felhajtsanak egy megfelelő szaktudású informatikust, és odaérjenek a cég telephelyére, hogy egyáltalán vizsgálni tudják, miért omlott össze az egész rendszer.

Herczeg Márk
választás

Négyévente tartanak választásokat, de akkor is elbénázzák

A szavazatokat összekutyuló bizottságok, nem működő honlap, elkallódó levélszavazatok, kilométeres sorok. A választási iroda vezetője már a lemondásán gondolkodik.

Albert Ákos
POLITIKA

A választási irodának már papírja is van róla, hogy egy hete bénázik a honlapjával

A választás napján elszállt a valasztas.hu, és azóta sem tudták teljesen visszaállítani. Ez jogsértő.

Albert Ákos
POLITIKA

Megvan a Fidesz kétharmada, befejezték a szavazatszámlálást

Megszámoltak mindent vasárnap éjjel egyre.

Uj Péter
politika

Megkezdték az átjelentkezéssel leadott szavazatok átadását

Hat nappal a választások után jöhet végeredmény.

Botos Tamás
POLITIKA

Végre megérkezett Balázs szavazólapja a Fülöp-szigetekre

Nem baj, Balázs, majd 2022-ben talán te is szavazhatsz!

Herczeg Márk
választás

Felkerültek a beszkennelt jegyzőkönyvek az NVI honlapjára

Lehet böngészni.

Herczeg Márk
választás

Pálffy Ilona: Az, hogy a honlap elérhetetlen volt néha vagy akadozott, nem jelenti azt, hogy a rendszer is összeomlott volna

Csak kívülről nem volt elérhető az oldal, de ettől még flottul ment minden – magyarázta az NVI elnöke, aki szerint minden teljesen rendben zajlott le, kivéve a sorban állásokat.

Boros Juli, Herczeg Márk
választás

Több mint 700 olyan szavazókör van, ahol feltűnően sok az érvénytelen szavazatok száma

Már csak az a kérdés, hány helyen tüntették el összesen a pártlistás szavazatokat.

Tbg
politika