A Direkt36 tárta fel, hogy az MSZP-s Czeglédy Gergő cégei kormányközeli partnerekkel együtt nyert el több nagy állami megbízást is. Az EU csalás elleni hivatala szerint a kiválasztás több esetben is szabálytalanul történt.
Négy év leforgása alatt 60 kistelepülésen épített játszótereket irreálisan magas áron a négy vádlott, több mint félmilliárddal rövidítették meg az uniós és az állami költségvetést.
Orbán veje öt éve kilépett a cégből, de a szerbiai leányvállalata továbbra is a volt üzlettársa tulajdonában van. Ugyanaz a recept, ami miatt az unió csalás elleni hivatala elmarasztalta a magyar felet.
Kis Miklós Zsolt éppen abban az időszakban volt államtitkár, amiért most egy EU-s ellenőrzés miatt 6,5 millió eurós büntetést kell fizetni Magyarországnak.
A 2014-2018-as magyarországi fejlesztési támogatások 3,84 százalékának visszafizetését tanácsolta az OLAF, az EU-s átlag csak 0,45 százalék. Romániában 0,4, Görögországban 0,31, Lengyelországban pedig csak 0,12 százaléknyi visszatérítést javasoltak.
Az Elios-ügyből nem lett vádelemés. ahogy az ellen-Eliosról, a 4-es metró ügyéről sem derült ki, hogy az lenne minden idők legsúlyosabb korrupciós ügye.