olajipar

Súlyos pofonokat kaptak a héten a világ legnagyobb olajcégei

A Shell üzleti tervét egy bíróság írná felül, mert nem elég klímabarát, míg az ExxonMobil vezetésének akaratát aktivista kisbefektetők verték le az éves közgyűlésen.

Horváth Bence
klímaváltozás

Nem igazán ösztönzi klímavédelemre a nagy olajcégek vezetőit a kompenzációs csomagjuk

Sőt, ha már, akkor inkább a klímaváltozásért leginkább felelős szénhidrogének termelésének fokozására sarkalja őket.

Király András
környezetvédelem

A világ olajigénye hamarosan csúcsra érhet, vagy már túl is van rajta

A BP előrejelzése szerint egy 20 éves csúcs is állhat előttünk, de más forgatókönyvek szerint az is lehet, hogy az olajtermelés már sosem éri el a világjárvány előtti szintet.

Herczeg Márk
energia

Bajban van az amerikai olajipar, úgyhogy kitalálták, hogy műanyagba fullasztanák Afrikát

Belső dokumentumok mutatják meg, hogyan lobbiznak az olajcégek azért, hogy sokkal több műanyagot és szemetet vihessenek Kenyába és a környező országokba.

Horváth Bence
külföld

Trump odadobná az olajiparnak az utolsó sarkköri vadrezervátumot

Reagan és Bush se tudta elintézni, hogy olajat termelhessenek ki az alaszkai védett területen, de Trump most összehozhatja. A hatalmas terület sorsa könnyen az elnökválasztási kampány egyik felkapott ügye lehet, pedig az se biztos, hogy lenne olyan vállalat, amelyik szívesen venné birtokba.

Horváth Bence
környezetvédelem

Ömlik a metán a járvány miatt bezárt olajkutakból

Nem is 2020 lenne, ha egy egészségügyi katasztrófából lett gazdasági katasztrófa nem okozna környezeti katasztrófát is. Sorra mennek csődbe az amerikai olajipari cégek, amik a szivárgás elhárítása helyett vezetőik jutalmaira költik utolsó fillérjeiket.

Király András
környezetvédelem

Szaúd-Arábia bevásárolt európai olajrészvényekből

Egymilliárd dollárért vettek részesedést a négy legnagyobb európai olajipari cégben.

Király András
gazdaság

Az OPEC főtitkára szerint a fiatalok klímamozgalma jelenti a legnagyobb veszélyt az olajiparra

Greta Thunberg szerint ez az eddigi legnagyobb elismerés, amit kaptak.

Horváth Bence
klímaváltozás

Robbanószerrel megrakott drónokkal támadtak szaúdi olajipari létesítményeket a jemeni lázadók

Az Aramco olajvállalatnak le kellett zárnia a Janbu kikötőjében végződő kelet-nyugati olajvezetéket, de a támadás nem befolyásolta az olajtermelést.

Herczeg Márk
háború

Ha fel akarunk lépni a klímaváltozás ellen, elsősorban nem az egyes embereket kellene zaklatnunk, hogy éljenek máshogyan

A cégeknek és az államoknak kapóra jöhet, hogy a túl sokat fogyasztó egyénekre tolják a felelősséget, de a helyzet ennél sokkal egyszerűbb: 100 cég felelt az elmúlt 30 év károsanyag-kibocsátásának nagyjáért.

Herczeg Márk
klímaváltozás

853 millió dollár büntetést fizet a Petrobas, mert több száz millió dollár kenőpénzt fizetett politikusoknak és pártoknak

A bírságon az amerikai és a brazil hatóságok 20-80 százalékos arányban osztoznak majd, cserébe megszüntetik a brazil olajipari óriáség elleni vizsgálatot az USA-ban.

Herczeg Márk
bűnügy

Új-Zélandon többé nem adnak ki mélytengeri olajkutatási engedélyt

Az olajipari cégek máris azon sopánkodnak, hogy Jacinda Ardern környezetkímélő döntése "megrendíti az ország nemzetközi hitelét".

Király András
külföld

94,2 milliárd forint osztalékot fizet a Mol

A részvényenkénti osztalék 127,5 forint.

Herczeg Márk
gazdaság

Gerhard Schröder lett a Rosznyefty igazgatótanácsának elnöke

A volt német kancellár előtt a posztot Putyin tanácsadója töltötte be.

Herczeg Márk
külföld

Trump nem akarja, hogy a környezetvédelmi szabályok lassítsák az amerikai gazdaság növekedését

Ezért ha megválasztanák, borítaná az április végén aláírt párizsi klímavédelmi egyezményt. Inkább az olajipart és a szénalapú gazdaságot fejlesztené.

Czinkóczi Sándor
külföld