A fideszes média agymosáshoz hasonló erővel tolja, hogy ukrán módszerekkel vagy konkrétan ukrán csapatokkal idéznek elő zavargásokat, ha a Tisza nyer. Érdekes adat: a Kreml előre megmondta, hogy ezt fogják mondani.
A miniszterelnök beszédéig olyan csöndes volt minden, hogy Adolfék oldottan beszélgettek, de idővel lett dolguk. Egy molinóletépésből rendőrségi intézkedés is lett. Orbán bejelentette, a kampány még nem ért véget.
Digitális honfoglalással kezdtünk, a végére olyan impulzuskampányt kaptunk a nyakunkba, hogy simán padlót lehet tőle fogni.
Teli rüszttel rúgja az öngólokat a Fidesz – mondta több helyen Magyar Péter a pénteki országjárásán, mindenütt nagy volt a tömeg és sok a fiatal. Megkérdeztük az embereket, mennyire merik elhinni, hogy kétharmaddal nyerhet a Tisza, és hogy tényleg soha nem lehetne-e leváltani a kormányt, ha most nem sikerülne.
Keresett a rém! Milyen rém?
Teljesen szétverte a Fidesz jól bevált módszereit az, hogy a közösségi médiában letiltották a politikai reklámokat. A kormánypárt minden rendelkezésére álló eszközt bevetett arra, hogy uralma alá hajtsa ezeket a felületeket.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán reggeli riogatására.
Ezért a miniszterelnök politikai igazgatója arra is készül, hogy ez a felfokozott választási kampányhangulat vasárnap után is velünk marad.
Pedig hivatalosan még mindig ő a Fidesz kampányfőnöke.
Az még hagyján, hogy Orbán fórumai nem sikerültek sem tökéletesre, sem bátorra, de közben teljesen szétesett a Fidesz kampánya. A legfőbb üzenetük saját hibájukból ellenük fordult, de volt itt fura M1-es elemzőtől bebukott kamuakción át Lázár-bénázásig minden.
A Nemzeti Választási Bizottság tagjai mögött a fideszes kétharmad áll, a parlamenten kívüli pártok megbízottjának szavazati joga sincs, és az önkormányzatokban sem sokkal kiegyensúlyozottabb a helyzet. Leginkább a szavazatszámlálókra és a nyilvánosságra támaszkodhat az ellenzék, ha trükközésre vagy csalásra kerülne sor.
A Fidesz kampányfőnöke szerint „Magyar Péterre kezdenek ráunni az emberek”, inkább Orbán Viktorra kíváncsiak, aki „minden nap emberek között van”.
Hosszúra nyúlt, lelkesítő ígéretcunami és szlogengyűjtemény volt az ellenzék vezetőjének március 15-i beszéde. A fő üzenet: békés Magyarország és nemzetegyesítés jön, ha elkergetjük Orbánt. Mindenki hozzon még öt embert, és ne féljen.
A napi tartalomgyártási kényszer és a nem javuló eredmények újraírják a szerepeket a Fidesz-stábban. Egy március eleji belső mérés szerint minimum öt százalék a hátrányuk a pártválasztók között.
Az új tulajdonos sem áll messze a NER gazdasági köreitől.