Közben továbbra is tart a gazdasági fórum a városban.
Az orosz elnök a szentpétervári gazdasági fórumon válaszolt a levélre, amiben ukrán kollégája személyes találkozót kezdeményezett vele.
Mindkét fél 185 katonát adott át a másiknak, az ukránok többsége 2022 óta volt fogságban.
Személyi sérülés nem történt, de a hatóságok lezárták és átvizsgálták az ország legforgalmasabb kikötőjét.
„Az ukránok is azt szeretnék, ha így tennénk” – mondta Magnus Brunner, az Európai Bizottság migrációért felelős biztosa.
„Orbán példája jól mutatja, hogy azoknak, akik segítik Oroszországot a velünk folytatott háborújában, milyen szégyenteljes lesz a végük.”
A The Americans sorozatot is ihlető Andrej Bezrukov szerint a modern háborúk célja nem a területek elfoglalása, hanem az ellenség felőrlése.
Az ukrán drónok vélhetően eltalálták az északnyugat-orosz térség legnagyobb olajterminálját, de találat ért egy fegyvergyári beszállítót is.
A miniszterelnök igazságtalannak nevezte, hogy Magyarországnak napi egymillió eurós büntetést kell fizetnie, és hogy nem kapott uniós támogatást az uniós külső határ védelmét szolgáló kerítésre.
A busz Moszkva és az oroszok által szintén megszállt Krímben lévő Szimferopol között közlekedett.
A támadásokban legalább kilencen meghaltak.
Putyint már az orosz jegybank is a katonai kiadások csökkentésére buzdítja.
Az oroszok ugyanolyan Sahíd drónokkal támadják az ukránokat, mint amilyeneket Irán használt a közel-keleti háborúban.
Ben Hodges az Európában állomásozó amerikai szárazföldi erők korábbi főparancsnoka, jelenleg a transzatlanti biztonságpolitika egyik legelismertebb katonai elemzője. A Globsecen arról kérdeztük, mire alapozza, hogy közelebb vagyunk az ukrajnai háború végéhez, mint a kezdetéhez, és beszélhetünk-e még az USA-ról, mint Ukrajna szövetségeséről?
Újra bedurrant a történelmi vita lengyelek és ukránok között, Wałęsa leszedte melléről az ukrán kék-sárga kitűzőt.