Románia délkeleti részén talált el egy orosz drón egy tízemeletes lakóházat.
Ez az első eset, hogy Romániában egy orosz drón sűrűn lakott területet talált el, és sérüléseket is okozott.
A nyugati segélyek eljuttatása oda, ahol valóban szükség van rájuk, életveszélyes. Móni ezt vállalja a mindenkire vadászó orosz drónok között a Herszonba vezető úton. Emellett frontközeli falvakban tart közösségi programokat, angolt tanít, játszik a gyerekekkel, és próbál valamiféle normalitást teremteni egy olyan környezetben, ahol a drónok zúgására és a légiriadókra már senki sem kapja fel a fejét.
Az orosz ballisztikus rakéták ellen csak amerikai eszközökkel tud védekezni Ukrajna. A rakétaháború az egyetlen terület, ahol az oroszok még stratégiai előnnyel rendelkeznek.
Andrij Bileckij szerint az orosz hadsereg kifáradóban van, Ukrajnának a következő hónapokban kell megerősítenie harctéri pozícióit.
Az elmúlt hetekben megszaporodtak a drónincidensek a Baltikumban. Az észt álláspontot első kézből meg tudtuk kérdezni Margus Tsahkna külügyminisztertől a prágai Globsec konferencián. Interjúnkban szóba került az új magyar kormány, és az is, hogy miért tulajdonítottak különösen nagy jelentőséget a magyar választásoknak Észtországban.
Brit gyártmányú Storm Shadow rakétákat is bevethettek.
Azután, hogy a főpolgármester díjat vett át Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől.
A díjat Karácsony Gergely vette át Kijevben.
Ukrajna szerint ezzel „gyakorlatilag beismerik, hogy támadásaik többek között a külföldi diplomáciai testület megfélemlítését célozzák”.
Pont azután történt ez, hogy a miniszter elítélt orosz akciókat.
A külügyminiszter szerint elfogadhatatlan az oroszok brutális éjszakai támadása, Magyarország kiáll az áldozatok és Ukrajna népe mellett.
Rakétákkal és drónokkal lőtte az orosz haderő az ukrán fővárost, iskolákat és lakóépületeket is eltaláltak. Az orosz támadáshullám miatt Lengyelországban is riadókészültségbe helyezték a légvédelmet.
Orbán Viktor és Magyar Péter is bőven téma volt a német és a lengyel külügyminiszter prágai beszélgetésén.
Az ukránok azt állítják, valójában a drónhadviselésre specializálódott Rubikon csoportot támadták.