óvoda

Fekete ruhába és csuklyába öltözött ISIS-jelmezes óvodások játékfegyverekkel vonultak Indonézia egyik városában

Nem mindenki örült a függetlenség napi parádénak.

erdelyip
külföld

Egyetlen alkalmas jelölt volt a pásztói egyesített óvoda vezetésére, de a fideszes többség nem támogatta a pályázatát

Zagyi Edit eredetileg mindenkinek megfelelt, de aztán jött egy levél, és politikai ügy lett az egészből.

Herczeg Márk
oktatás

Filmeket küld a minisztérium az óvodáknak

Népmesék, versek, mondókák lesznek rajtuk, hogy jobban menjen a hazafias nevelés.

Magyari Péter
oktatás

Már az óvodásokat is keresztény kultúrára nevelné a kormány

Magyarországon, ahol a népszámlálási adatok szerint a lakosságnak csupán az 54 százaléka keresztény.

Király András
POLITIKA

Nem szeretett otthon ülni, ezért inkább vonatozott, és ahol leszállították (mert jegyet sosem vett), ott keresett egy óvodát vagy iskolát, ahová este betört

A 46 éves konyári férfi ezt a beismerő vallomásában árulta el.

Herczeg Márk
filozófia

Ütik-vágják, zaklatják egymást a kisgyerekek egy újbudai óvodában, a szülők kétségbe vannak esve

Teljesen megvadultak az ovisok, egymás nemiszerveit bántalmazták, volt, akinek építőkockát gyömöszöltek a szájába. Már rendőrségi feljelentés is született.

Albert Ákos
társadalom

Rossz unokát vitt el az óvodából a nagypapa, és eljutott vele az orvosi rendelőig, ahol be is oltatta

Nagy volt a pánik viszont az oviban, amikor nem stimmeltek a gyerekek.

Tbg
bulvár

A legnyugtalanítóbb dolog amit a héten láttál egy amerikai óvodásoknak készült versike arról, mit kell csinálni, ha lövöldöznek az oviban

Úgy néz ki, az Egyesült Államokban feladták, hogy ne történjenek tömegmészárlások az iskolákban, inkább az áldozatok számát próbálják minimalizálni különböző gyakorlatokkal.

erdelyip
külföld

Jelentés

Botos Tamás
POLITIKA

Elkészült a Ria-ria-Hungária Kapitány képregény, amiben a futball világhírű hittérítője meglátogatja a kis lurkókat

A miniszterelnök az NVB-nek fityiszt mutatva újraforgatta a Bosszúállók: Végtelen háborút egy magyar óvodában, bár ez a háború nem is végtelen, ígérete szerint csak 2030-ig tart majd.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Orbán Viktor szerint nagyot változott a világ, amióta ő fiatal volt, és a nők már személyes ambíció okán szeretnének dolgozni

Az interjút adó miniszterelnök továbbra is nehezen lép túl azon, hogy megbüntették őt, mert gyerekekkel kampányolt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Orbán ajándékot vitt azoknak a gyerekeknek, akikkel két hónapja olyat kampányolt, hogy megbírságolták 350 ezerre

Most már legalább nem szólhat ebbe bele a választási bizottság, akinek a vezetőjét a miniszterelnök az ügy miatt bírságbajnoknak csúfolta.

Herczeg Márk
elmebaj

A fél várost bejárta két szegedi kisgyerek, miután megszöktek az óvodából

Senki sem vette észre, hogy kiszöknek az épületből.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Leszedték Orbán oldaláról az óvodában forgatott kampányvideót

Ez az, amiért az NVB 345 ezer forintra bírságolta a miniszterelnököt.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Simonka Györgynek megtiltották, hogy óvodások fotóival kampányoljon

A fideszes politikus visszaesőként a lehető legmagasabb bírságot kapta.

Urfi Péter
politika