pénzügyminisztérium

3040 milliárdos hiánnyal zárta 2022 első felét a költségvetés

A Pénzügyminisztérium szerint ezzel tartják a kijelölt hiánycélt.

Csurgó Dénes
gazdaság

Hallgat a kormány a forint árfolyamáról

Június közepe óta nem kommentálta a leértékelődést a kabinet.

Botos Tamás
POLITIKA

Államosítaná és az V. kerületnek adná a kormány a Vörösmarty teret, a Podmaniczky teret és a Széchenyi teret

Mindezért egy fityinget sem kapna a főváros.

Kiss Imola
Budapest

Áprilisban is megállíthatatlan volt a költségvetési hiány növekedése

A negyedik hónap végére az éves hiányterv 83 százaléka jött már össze.

Horváth Bence
gazdaság

A Miniszterelnökség főosztályvezetője is gyanúsított a pályázatos vesztegetési ügyben

A minisztériumi vezető épp a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos területen dolgozott.

Horváth Bence
bűnügy

Húsz gyanúsítottja van a minisztériumi pályázatos vesztegetési ügynek

Közülük heten dolgoztak a kormányzatnál.

Botos Tamás
bűnügy

180 milliót találtak egy pénzügyminisztériumi tanácsos széfjében, azt mondta, az anyja pénze

A lakásán tartott széfben 3,5 millió forintot, majdnem tízezer amerikai dollárt és több mint nyolcezer eurót találtak.

Mészáros Juli
bűnügy

Letartóztatások a minisztériumi pályázatos vesztegetési ügyben

Az ügyészség korábban 200 millió forintnyi készpénzt foglalt le.

Szurovecz Illés
bűnügy

Több mint 200 millió forint készpénzt, 60 milliónyi értékpapírt és egy 40 milliós autót foglaltak le hivatalos személyektől

A gyanú szerint többen részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott pályázatokkal követtek el korrupciós bűncselekményeket. 18 embert hallgattak ki, hét gyanúsított őrizetét rendelték el.

Mészáros Juli
bűnügy

Őrizetbe vették a Pénzügyminisztérium három munkatársát hivatali vesztegetés miatt

A pályakezdő dolgozók munkaviszonyát felfüggesztették.

Botos Tamás
bűnügy

Varga Mihály: A magyar forint a brüsszeli szankciók áldozata

„A forintra és a magyar emberekre a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy lebegtetik a szankciók kiterjesztését az energiaszektorra.”

Herczeg Márk
gazdaság

7,5 százalékos költségvetési hiánnyal számol a kormány

2025-re vinnék vissza 1,5 százalékra.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

755 milliárdos kiadáscsökkentést jelentett be a kormány

A Pénzügyminisztérium késő esti közleményéből egyetlen aprócska részlet maradt ki.

Miklósi Gábor
gazdaság

Népszava: a kis- középvállalkozásokat is sújtja a kormányzati megszorítás

A Pénzügyminisztérium két hete jelentette be, hogy a kormány elhalaszt 350 milliárd forintnyi beruházást.

Vég Márton
gazdaság

Az egészségügy és az oktatás biztosan érezni fogja a csütörtökön bejelentett megszorítást

Matolcsy György sürgette, hogy a kormány engedje el a versenyképességet nem erősítő állami beruházások egy részét. Elengedték. Muszáj volt.

Vég Márton
gazdaság