Az ellenzék életérzéssé transzformálta a Pfizert, a fiatalok boldogan álltak érte sorba.
A Pfizer-vakcina kifejlesztésében kulcsszerepet játszó biokémikus szerint a kormány alapvető információkat hagyott ki az oltások összehasonlításánál.
Rendelésre fake news cikkeket is gyártanak.
A City-lapcsaláddal szerezné vissza a Fidesz a 2019-ben elvesztett településeket.
A Financial Times tudósítója végigtwittelte, hogy a moszkvai bíróság miként próbálja megtörni Navalnijt, aki viszont totálisan hülyére veszi őket.
Amíg le nem tiltotta a pekingi vezetés, a Clubhouse nevű alkalmazás lehetőséget teremtett olyan párbeszédre is, amilyet a cenzúra eddig minden erejével akadályozott.
Egy szerzői jogi feljelentés miatt jártak el, de kénytelenek voltak felfüggeszteni a nyomozást.
Kerryn Higgs könyve a növekedés korlátaira figyelmeztet, de a legnagyobb erénye, hogy bemutatja, hogyan tették a fogyasztást az emberek egyik legfontosabb feladatává a 20. század elején.
„Egyértelmű utasítás volt, hogy csak életerős férfiakat fotózhatunk” – mondta el például az egyikük a 2015-ös menekültválságról.
Federico Finchelstein argentin történész könyve arról szól, milyen kifacsart módon viszonyulnak az igazsághoz és hazugsághoz az álvalóságokat építő fasiszták és örököseik, a mai populisták.
Szél Bernadett kérdezte meg, mit léptek azután, hogy hangfelvételen derült ki (ami már addig is nyilvánvaló volt): pártpolitikai alapon kaptak utasítást az ott dolgozók.
Innen már csak egy lépés, hogy kimondják: a DK elnöke az antikrisztus.
A nemzeti konzultációt pedig már csak azért is hasznosnak tartja, mert ezzel a postát is támogatni tudják.
Egy biztos: nem a Fidesz!
Ebből állapították meg, hogy nem kell korlátozásokat bevezetni, majd amikor berobbant a járvány, akkor korlátozásokat vezettek be.