Az elmúlt évtizedben egyre több nyugati országban merült fel a kérdés, hogy egyes, kormányra kerülő pártok még demokratáknak nevezhetők, vagy már fasiszták-e. Ennek megválaszolására ugyan kitalálták a „hibrid rezsim” kifejezést, ami szerint a kettő ötvözetéről van szó, de az pont a kérdés lényegét kerüli meg.
Magyarországon 2010 óta egyre több jele mutatkozik annak, hogy a fennálló rendszer nem a demokrácia híve:
De vannak érvek amellett is, hogy ez még nem diktatúra: nincsenek tömeges bebörtönzések, nyitottak a határok – ha éppen nincs világjárvány –, vannak még többé-kevésbé szabad választások, és szinte bárki azt és úgy mond/ír, amit és ahogy akar/tud. A modern autokráciákat tanulmányozó Peter Pomerantsev szerint ez a sokkal fejlettebb tömegkommunikáció eredménye: ha sikerül teljesen összezavarni és cinikussá tenni az embereket, az pont olyan hatékony fegyver tud lenni, mint a szigorú tiltás, az új autokráciák pedig sokkal rugalmasabbak, jobban tudnak alkalmazkodni egy gyorsan változó környezethez, mint a régiek.
Federico Finchelstein – akinek a neve csak hasonlít a fideszes propaganda atyjáéra – idei, Fasiszta hazugságok című könyvében azt írja, hogy a populizmus „a demokráciához igazított fasizmus”. Az argentin történész végigveszi, hogyan, miről és miért hazudhattak annyit a fasiszták, illetve a követőik, a mai, szélsőjobboldali populisták Trumptól Dutertén és Bolsonarón át Orbánig. A rövid, 130 oldalas írás viszonylag nehezen érthető, de nem csak azért, mert egymás után dobja be a pszichológiai fogalmakat, hanem mert egyszerűen nehéz felfogni azt a logikai láncot, ami nem a racionális logika szerint épül, mégis valahogy „értelemszerűen” vázolja fel, hogyan is gondolkodhattak a fasiszták Mussolinitől napjainkig.
Finchelstein sokat idéz olyan antifasisztáktól, mint Sigmund Freud (akinek a munkásságát nagyon hevesen támadták a fasiszták), Hannah Arendt, Theodor Adorno, Max Horkheimer és Jorge Luis Borges, és Európától Latin-Amerikán át a Távol-Keletig szemelget a múlt század fasiszta vezetőitől és influencereitől, hogy bemutassa a fasiszta mitológiát.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
„A magyar kormány és szövetségesei mindent megtesznek majd, hogy a sorosisták legújabb haditerve elbukjon, így elejét lehet venni a brüsszeli maffiademokráciának.”
Saját gyerek helyett bevándorlókat akarnak a modern világban. De Magyarország nem hagyja magát. A miniszterelnök ismét a világvégével jött, kvótanépszavazós hangulatban maradt.
Timothy Snyder új könyvében alig van szó Magyarországról, mégis igen pontos leírása az itt épülő rendszernek. A szabadság felszámolása című kötet kortárs történetírás és riadt figyelmeztetés egyszerre.
Sokáig azt hittük, ha az igazságot nem lehet elhallgatni, az nagyobb szabadságot jelent. Az autokraták viszont alkalmazkodtak az új helyzethez, és merev cenzúra helyett zajjal telítik túl az embereket. Interjú Peter Pomerantsevvel, aki két könyvet is írt a valóság elleni háborúról.
Óvatosan optimisták csak Brüsszelben, miután a lengyel miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy hazája kész feladni a költségvetési vétót egy tanácsi nyilatkozatért cserébe. Ez óriási előrelépés lenne, de közben fontos tudni, hogy Jaroszlaw Gowin egy kicsi pártot vezet, és eddig is egyezkedni akart.
Elnöksége első évében még csak átlag napi 5,9-szer hazudott. Elnöksége második évében már napi 16,5 hazugság volt az átlaga.
Kimúlt a többpártrendszer, a politika a hatalmat gyakorlók magánügyévé vált. Az állam szakított az emberi méltóság egyetemességét valló értékrenddel. Erre a nyárra vált szilárddá az új magyar berendezkedés.
Ez a rekord megdőlt.
Az egész magyar közélet alapja az illúzió, hogy Orbán Viktor demokratikus választásokon leváltható. Az ellenzék és a kormány közösen tartja fent ezt a látszatot, ami lehetetlenné teszi a valósággal való szembenézést.
Magyarország 133 legbátrabb embere közt sokan őszinte hívei Orbán Viktornak, de valószínűleg senki sem imádja annyira a miniszterelnököt, mint Aradszki András. Pedig ő nem is a Fidesz-frakcióban ül.
Már el sem férnek az interneten a Fidesz rasszista álhírei, miközben a suttogó propaganda szerint az ellenzék mecseteket épít, és mindenhova migránsokat költöztetne, az ISIS pedig szórólapokon keres lakásokat. Egy megvalósult disztópiában élünk.
A választás nagy vesztese már most a Fidesz, hiszen olyasmiben kell részt vennie, amitől láthatóan undorodik. Pedig lenne rá megoldás.
A történész szerint „ilyen teljesítményre a magyar történelem során eddig csak egy évben lehetett díjat kapni: 1944-ben”. De ma a Fidesz környezetében egyszerre lehet szerepeltetni Köves Slomót és Raffayt.
Az olasz mester 21 éve szedte össze, hogy mi teszi napjaink fasizmusát. Pontjainak jelentős részét mintha a mostani magyar helyzetről írta volna.
Orbánék már az egész ellenzéket rasszistázzák, miközben bevándorláspártinak is tartják. Elnézve, mi a Fidesz legfontosabb témája, ennek már tényleg semmi értelme nincsen.
Két hosszú oldalnyi tömény kamu az embertől, aki sosem hazudik a magyaroknak.
Ha ez egy felelős társadalom lenne, ami kicsit is komolyan veszi a saját szabályait, ezek külön-külön sem történhetnének meg, nemhogy egyszerre. Bábszínház lett az ország.
Egyre távolabb Közép-Európától, egyre közelebb a Balkánhoz.
Az elmúlt 10 évben nem sokan tudtak újat mutatni a magyar miniszterelnöknek. Finkelstein egyike volt a keveseknek.
Mészáros Lőrinc embere, Vaszily Miklós a nevére vette az ország legnagyobb lapját, és pontot tett egy hat és fél éve zajló politikai művelet végére.