Folytatódik a válság.
Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolása miatt mentek ismét utcára, és a tüntetők nem érnék be Fico lemondásával.
A Most-Híd is támogatja Peter Pellegrinit.
Fico lemondása feltételéül szabta azt, hogy továbbra is a Smeré legyen a kormányfői poszt.
A szlovák kormányfő félreáll, ha a pártja kormányon maradhat.
Nem érzi úgy, hogy ő vagy a rendőrség csődöt mondott volna, amikor nem tudták megakadályozni az újságíró megölését.
A miniszterelnök „látja Soros György keze nyomát” a szlovák politikai válságon. (Is.)
Terjed a sorosozó őrület a régióban.
A miniszterelnök szerint a Jan Kuciak újságíró halála miatti felháborodás mögött feltűnik egy ismerős sziluett.
A miniszterelnök erről hallani sem akar, de a Most-Hídtól ultimátumot kapott.
Robert Kalinák inkább „minden erejével” a meggyilkolt újságíró ügyének kivizsgálására összpontosít.
A meggyilkolt szlovák újságírót Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek búcsúztatta.
Maffia, maffia! - kiabálták a kormányhivatal előtt, és Fico lemondását követelték.
A szlovák kormányfő rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, és azt mondta, az ellenzéki nyomás az állam szétveréséhez vezethet.
Ján Kuciak és barátnője maffiamódszereket idéző meggyilkolása alapjaiban rázta meg Szlovákiát. De annyira azért nem, hogy a miniszterelnök az ügyben ne az ellenzéket és a sajtót támadja.