Ahelyett, hogy új főigazgatót neveztek volna ki az Országos Atomenergia Hivatal élére, teljesen kiszervezik a hatóságot. Az elnökről Orbán dönt majd, aztán nem váltható le. Ráadásul a hivatalnak a bevételeiből kell majd működnie.
Miután a cseh kormány 18 orosz diplomatát kémkedés vádjával kiutasított, oda csapott, ahol az oroszoknak a legjobban fáj: csak a Roszatom versenytársait hívja meg, hogy vegyenek részt egy több milliárd dolláros megaprojekt előkészületeiben.
Két évig tartó huzavona után, a járvány alatt fogadott el a kormány egy fontos változtatást a paksi bővítésnél. Mostantól az oroszoknak egyszerűbb lesz a dolguk, a magyar állam pedig nagyobb kockázatot vállal.
Az optimista forgatókönyv szerint idén már elkezdheti vizsgálni a magyar hatóság az oroszok terveit. Ha Brüsszel belemegy, talán a munkagödör ásása is elkezdődhet egy éven belül. Áram inkább csak a 30-as évekre várható. Ha minden jól megy addig.
Fehéroroszországban építenek ugyanolyan típusú erőművet, mint amilyet Paksra is terveznek. A szellőztetőberendezésről derült ki, hogy stikában szerelték be.