A tervekhez képest tíz méterrel meg kellett növelni a hosszát, így 81 méteres lett. A dokkja viszont csak 78 méter hosszú.
Egész Skandináviát megrázta Peter Madsen előre kitervelt, kegyetlen és perverz gyilkossága.
Ez pedig eléggé idegesíti a NATO-t.
Pápua Új-Guinea partjainál tűnt el az ausztrál hadsereg járműve az első világháborúban.
16 napja nem találják őket, már biztosan nem élnek.
Repülőt és kutatóhajót is küldtek. Remélhetőleg ez a tengeralattjáró jobban jár, mint a Kurszk.
Eddig csak annyit tudtak, hogy a hajó nagyon mélyen van.
A 44 fős legénység oxigénje nagyjából most fogy el.
Hatméteres hullámok és viharos szél nehezíti a keresést a fedélzetén 44 fős legénységgel eltűnt jármű után.
Az argentin hadvezetés 7 kísérletet észlelt, amit az eltűnt hajónak tulajdonítanak. Keresik.
A hajót nem találták még meg, de ez nem jelenti azt, hogy elveszítették, hiszen ahhoz keresni is kell, és nem találni - mondta a szóvivő. Kérdés?
Kilenc katonát szereltek le, mert megbuktak a drogteszten.
Peter Madsen továbbra is arról beszél, hogy csak baleset volt.
A Jón-tengeren akadtak a roncsokra. A tengeralattjáró 1916. október 16-án süllyedt el, máig nem teljesen tisztázott körülmények között.
Feltételezések szerint 23 holttest is lehet benne.