tények

Rotyis Bálint: Az ellenzék „botránypolitizálásba” kezdett, hogy elhitesse, van még létjogosultsága

A Médianéző Kft. elemzője szerint az ellenzéki pártok 2010 óta nem tudtak karakteres vezetőt kiállítani, közösséget maguk köré szervezni, ezért a külföldi, főleg bevándorláspárti szövetségeseikre hagyatkoznak.

Herczeg Márk
POLITIKA

Vona Gábor elutazott a feleségével Isztambulba. A kormánymédia szerint ezzel lelepleződött, hogy „nem tud elszakadni a muszlim világtól”

Ez már nem propaganda. Ez művészet.

Urfi Péter
elmebaj

A TV2 bemondta, hogy „Soros György az egész világot befolyásolná”

Nehéz ezt már hova fokozni.

Urfi Péter
elmebaj

Tények: Soros most a hajléktalanüggyel támadja a kormányt

A TV2 hírműsora szerint „kapóra jött” az új jogszabály a spekulánsnak, rögtön nyomásgyakorlásba kezdett.

Botos Tamás
Média

Hadházyék feljelentik a TV2 operatőreit, amiért betrappoltak a kertjükbe

Birtokháborításnak tartják.

Czinkóczi Sándor
politika

Beperlik a Tényeket a szexuális erőszakkal vádolt vízilabdaedzők

Nem segíti az ügyet, hogy beazonosíthatóak lettek.

Botos Tamás
media

Tények: Orbán Viktort éltetik Európa-szerte

2018, nívódíj.

Rényi Pál Dániel
Média

Gönczi Gábor udvari bolond a TV2-ben

Egy bolond százat csinál.

Boros Juli
Média

Mit követhetett el Kálmán Olga, amiért jobban gyűlöli őt az Origo, mintha Soros György és egy BMW-s szerelemgyereke lenne?

Bezzeg ott van "a legcsinosabb, legtehetségesebb és mindezek tetejébe még legkedvesebb hazai híradós", aki történetesen az Origo főszerkesztőjének élettársa.

Haszán Zoltán
Média

A Kúria is elmeszelte a Fidesz mellett kampányoló TV2-t

Ki kell fizetniük a választási bizottság által kiszabott 3,5 milliós büntetést

Rényi Pál Dániel
Média

A Facebookon és a Youtube-on már tömeges, rasszista agymosás folyik őrjöngő arabok és feketék hamisított videóival

Néhány követős profilokhoz hasonlóan hirdet a Tények és az Origo „migránserőszakot” bemutató, magyar című videókat, a Fidesz potenciális szavazóit célozva.

Herczeg Márk
INTERNET

Meghalt az áldozat, akit Hadházy Ákos lenullázott, meghurcolt, és kizsigerelt, ráadásul RÖVIDNADRÁGBAN, és ami a legrosszabb: ízléstelenül orgonálva

Persze az is lehet, hogy csak a fideszes média agya mondta fel végleg a szolgálatot.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Összefogdossák a pékárukat a boltokban

Rejtett kamerával készített perdöntő felvételeket a Tények stábja.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Ha idén a Tényekből tájékozódtál, már tudod, hogy minden veszélyes, és úgyis meghalsz

Veszélyes a lángos és a csirkemáj, a naptej mellett pedig az avarégetés is rákot okozhat.

Boros Juli
szórakozás

Marsi Anikó elég csúnyán bedemcsákozott a Tények élő adásában

Összeakadt a nyelve, nehezen jöttek a szavak, a csatorna szerint influenza miatt.

Szily László
media