A minisztérium szerint olyan sok információt kértek, amiknek az összegyűjtéséhez sok idő kell, ráadásul másik épületben vannak az iratok, tehát az ellenzéket valójában nem is az iratok érdekelték, csak kampányoltak.
Nem Simicska és nem is egy brüsszeli kampányjelentés, hanem Tiborcz István.
A helyi lakosok elképedve nézik a pusztítást, az alpolgámester szerint a fák kiirtása csak a kemping felújításának része.
A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára teljesen megfeledkezett az OLAF-jelentésről.
Hetek óta majd megszakad a Fidesz teljes legénysége, hogy megmagyarázza az Elios-ügyet. Erre jön Tiborcz, és úgy rántja el magát a kamera elől, hogy az felér egy beismeréssel.
Azt mégis nehéz elképzelni, hogy a sikeres milliárdos vállalkozó megijedjen egy újságírótól. Valami másnak kell lennie a háttérben, itt egy leleplező coub erről.
Fiatal NER-milliárdost annyira megijedni még nem láttál, mint amikor Tiborcz észrevette a hvg.hu újságíróját.
2017-ben Tiborcz a feleségével ment el bulizni Hódmezővásárhelyre.
A nyomozás érdekei, ugye.
Mátészalkán is Tiborcz István barátja és üzletfele készíthette elő a pályázatot, amit aztán az Elios nyert. Csak ott nem uniós forrásból, hanem a várost eladósító hitelből finanszírozták a beruházást.
„Sem Mészáros Lőrincnek, sem Tiborcz Istvánnak nincs szégyellni valója.” Ezt kéne a Békemenet molinójára írni!
Úgy tűnik, nem csak a rendszer korszerűsítése, az üzemeltetése is jó biznisz.
Kikötötték ugyan, hogy az új közvilágításnak 25 százalékos megtakarítást kell elérnie, de akkor sem járt volna rosszul a cég, ha ez nem sikerült. Ráadásul a városnak még pénze sem volt, amikor bevállalta a 721 milliós beruházást.
A Fidesz pártcsaládjában is mindenki látja már, hogy a magyar kormány szisztematikusan lopja az uniós forrásokat.