Szerencsére sikerült végül garantálni a választás tisztaságát, egy dagadt medve sem élhet panasszal.
Hét remek pillanat Donald Trump elnökségéből Maggie Haberman, a New York Times fehér házi tudósítójának új könyvéből.
Gyanúsnak találják a választás előtt beköltözőket.
A Maros megyei ügyészség szerint a szavazólapokat a postaládákból vették ki, majd részben tönkretették őket, a lapokon látszó szavazatok nem is reálisak, céljuk a megtévesztés volt.
Bolsonaro elnök ugyanis előszeretettel gyalázza Brazília elektronikus választási rendszerét, és már többször elmondta, a vereséget nem fogadná el.
Az állam republikánus kormányzója korábban maga büszkélkedett arról, milyen zökkenőmentesen zajlott a 2020-as választás, most mégis külön rendőrséget hoznak létre egy nem létező probléma megoldására
A választási rendszer központilag, rendszerszinten kijátszható, az utaztatós szavazatvásárlás ellen pedig csak a civilek és maguk a választók léphetnek fel hatékonyan.
Parászka Boróka azt írja oldalán, hogy feljelentéseket tesz a marosvásárhelyi rendőrségen.
Az önkormányzat Facebook-oldalán, önkormányzati infrastruktúrán kérik, hogy szavazzanak Kovács Józsefre és a Fidesz-KDNP listájára. Ilyet nem lehet.
Mindenre is képesek.
Helyszínelnek az erdélyi rendőrök. Zsákokba gyűjtik a bizonyítékokat.
Szerinte szemetet akartak csinálni a választói akaratból.
Szerintük a levélben szavazás jelenlegi rendszere alkalmatlan arra, hogy a választópolgárok szabad, befolyástól mentes és biztonságos joggyakorlását biztosítsa.
A határon túliak szavazataival kapcsolatban a Vajdaság után Erdélyben is súlyos anomália derült ki, a közút mellett hevertek a kitöltött, megsemmisült szavazólapok.
Közös aláírásgyűjtő, több listán is szereplő nevek, de eltérő aláírásokkal, és van olyan elhunyt is, aki két párt jelöltjét is támogatta.