Az amerikai elnöknek úgyis ez a lényeg.
Kim Dzsongun és Donald Trump február végén Hanoiban találkoznak. Az amerikai sajtó szerint azért ott, hogy az amerikaiak megmutassák Kimnek, országa mind elérheti, amit Vietnam elért, csak ne pattogjon tovább.
A szocialista országban január 1-től szigorúbb törvények szabályozzák az információ szabadságát.
Egy vadásztól vették az állatot.
Brutális orvkereskedő-hálózatot buktattak le Csehországban, és könnyen lehet, hogy ez még csak a kezdet.
Hanoi önkormányzata legalábbis ezt állítja.
Az iratok és ruhák nélkül tartott emberek megverték az őrt, és kimentek élelemért. A rendőröket a falubeliek riasztották azzal, hogy külföldiek járkálnak a településen, és mindenkitől ennivalót kérnek.
Egy rejtekhelyre bezsúfolódva utaztak.
Az elítélt tüntetéseken vett rész, amiken az ellen tiltakoztak, ahogyan a kormány 2016 tavaszán egy halpusztulással járó vegyi balesetet kezelt.
Szó esett arról is, hogyan befolyásolják a bűncselekményeket a földrajzi sajátosságok.
Reprezentációs és egyéb célokra.
Tran Dai Quang súlyos beteg volt.
A kormányfő bejelentette: stratégiai szintre emelik a két ország közti kapcsolatokat.
26 embert távolítottak el. Ha Nguyen Phu Trong elhagyja a Parlament épületét, visszamehetnek.
"Hanoi és Budapest sok szeretetet és értékes támogatást adott egymásnak."