Békemissziós, rövidnadrágos, szuverenista, Trump-váró békefesztivál

július 29., 18:22
  • Orbán Viktor mandulatejes cappuccinót kortyolgató másnaposok előtt hirdetett harcot a mindenmentes lattét kortyolgató liberálisok ellen.
  • A táborlakók java pedig még aludt, mikor meghirdette a konzervatív harcosok toborzását Tusványoson.
  • Voltak viták, melyek nem igazán hagyták el a kormánypárti narratíva medrét.
  • Voltak állítólagos marxisták, akikkel kedélyesen cseverésztek a Fidesz-közeli eszmetörténészek.
  • Voltak fesztiválozók, akik szerint Magyarország problémáit a Fideszen belüli változtatással kell megoldani.
  • Sátrazós-vonatozós riport a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról.

„Azt mondta, azért utazunk ilyennel, hogy jusson eszünkbe, milyen volt régen” – fordítja a velem szemben ülő, tapasztalt utazó a román szavakat, melyek a tizenöt órás vonatút negyedik kalauzának szájából hangzanak el. „Hát, az ára nem a régi” – mormogja a néni, miután kezelik a jegyét, majd tovább legyezgeti magát azzal a négy Metropollal, amit budapesti tartózkodása alatt vett magához.

photo_camera Kevés elkeserítőbb vonaton utaztam a Hargita InterCitynél Fotó: Bódog Bálint

Az utazó Tusnádfürdő előtt leszáll, és felkínálja a Metropolokat. „A háborúpárti koalíció megszavazta von der Leyent” – szól a címlap, majd az ajánló: „Cserébe élesen támadta a magyar békemissziót.” Csak hogy tudjam, mi vár rám:

  • békemisszió,
  • gáncsoskodó nyugati szövetségesek,
  • a tőlük megvédendő magyar szuverenitás.

Az idei Tusványoson a kormánypárt világpolitikai narratívája teljes fegyverzetében mutatta meg magát.A kritikai lehetőségek kizárólag a fideszes narratíván belül voltak elképzelhetők, az orbáni keretek átléphetetlennek tűntek.A meghívott néhány ellenzéki szereplőnek legalábbis nem nagyon sikerült.

Az általam kérdezett fesztiválozók abban egyetértettek, hogy vannak bajok a kormányzással, Orbán pozíciója azonban megkérdőjelezhetetlen: a problémákért az oligarchák, az inkompetens országgyűlési képviselők vagy a politikai tanácsadók, machinátorok a felelősek. Üdv az orbánista realizmus világában.

Bátor fiatal harcosok a latteavokádó ellen

Eső, megérkezés, kultúrsokk, gyors sátorépítés, majd az éjszakai élet felmérése: Orbán a beszédében a „latteavokádós, mindenmentes, slimfites” liberálisokat kárhoztatta „a nemzeti érzelmű, bátor fiatal harcosokkal” szemben,a sátrak között sétálva azonnal bele lehetett botlani növényi tejes, mindenmentes lattékat, mindenféle koktélokat és drága borokat kortyolgató fiatalokba és idősebbekbe is.

Márpedig nincs az az isten, hogy ennyi libsi hajlandó lenne elhagyni a körutat Orbán Balázs tusványosi elmélkedéséért a konnektivitásról. A budapesti NER-elit elegánsban tömte magába a high-end gasztrót, az MCC-s slimfit diktatúrát nem is említem.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.