• 14 évvel a rendszerváltás után a rezsim sokak szemében olyan lett, mint a természet: nem lehet legyőzni, hát alkalmazkodni kell hozzá.
• Még olyanok is így vannak vele, akik le akarják váltani Orbánt.
• Magyar Pétertől a híveinek egy része azt kéri, migránsozzon többet, hogy nyerhessen.
• Vitézy Dávid pedig azt üzeni: ha Budapest fejlődni akar, akkor meg kell egyeznie Orbánnal.
• Tehát vagy Orbánná kell válni, vagy el kell fogadni Orbánt.
• De egyik sem fog menni.

„A rendszer játékszabályainak betartásával folytatott politikai tevékenység láthatólag nem vezet a szabadság kiszélesítéséhez, a rendszer mindent magához rohaszt.” (TGM)

„Könnyebb elképzelni a világvégét, mint a kapitalizmus végét. Ez a szlogen összegzi a legszebben azt, amit kapitalista realizmus alatt értek: az általános benyomást, hogy a kapitalizmus nem csupán az egyetlen életképes politikai és gazdasági rendszer, de jelenleg még egy koherens alternatíva elképzelése is a lehetetlennel vetekszik” – írta a néhai Mark Fisher a Kapitalista realizmus című, világhírű könyvében.

Alekszej Jurcsak, a Berkeley antropológusa hasonlóan írt a hipernormalizációról: arról, amikor a kései Szovjetunióban a kudarcot vallott status quo alternatíváját elképzelni sem tudták (de 1986-ban Magyarországon is ez volt a helyzet). Erről BBC-s film is készült, de néhány éve Sarkadi Zsolt is ilyesmit pedzegetett a 444-en.

Valami hasonló történt Magyarországgal az elmúlt 14 évben, mióta új rendszerben élünk. (A rendszert vérmérséklettől függően lehet nevezni posztkommunista maffiaállamnak, fasisztoid mutációnak, hibrid rezsimnek, szimulált demokráciának, patronális autokráciának, plebiszciter vezérdemokráciának, többpárti kleptokráciának, versengő tekintélyelvű rezsimnek, spin diktatúrának, kereszténydemokráciának vagy ordo-nacionalista poszt-neoliberalizmusnak, de egyvalaminek – bevallottan – biztosan nem: liberális demokráciának.)

Akik már felmérték, hogy ebben az országban választáson milyen esélyekkel váltható le a Fidesz-KDNP, jó ideje tartós nihilre rendezkedtek be. Ennek a berendezkedésnek és hangulatnak köszönhető többek között az is, hogy más demokráciákkal ellentétben itthon már a választások óta súlyosabbá vált megélhetési válság közepette sincsenek nagy és heves tüntetések, akárhogy is riogat velük a szolgamédia.

Ebbe az apátiába tudott elemi erővel betörni egy kiábrándult fideszes, de még Magyar Péter sem tehet úgy, mintha a rendszer nem szabályozná be a mozgásterét. Igyekszik egyenlő távolságot tartani Orbántól és Gyurcsánytól, és a politikáról nagyrészt olyasmiket mond, amikkel világnézettől függetlenül egyetérthetnek a potenciális szavazói.

Az öntudatlan pacifizmus

De a Telex videóján lehetett látni, hogy amikor Magyar Péter április 18-án Békés megyében járt, a támogatói külön felhívták rá a figyelmét, hogy nagyon fontos sokat migránsozni, különben lejáratják, és a pártjának vége.

Van itt egy erős belső ellentmondás: akitől a legjobban várják a változást, attól azt kérik leginkább, hogy miben ne akarjon változtatni. A nem kormánypárti szavazók tisztában vannak vele, hogy a rendszer kritikusait kíméletlenül lejáratják, ha változást sürgetnek, ezért maguk igyekeznek rávenni a jelöltjüket, hogy bizonyos ügyekben fogadja el teljesen a kormány kereteit. Ahogy a Fidesz örökké a közvélemény-kutatásokat követve igyekszik uralni a pillanatot, az állampárt kihívójának is kb. úgy kellene elkerülnie a lejárató gépezet bizonyos témáit. Magyar erről azt magyarázta egy lengyel lapnak, hogy a tíz éven át tartó fideszes agymosás miatt nem folytathat nyíltan oroszellenes politikát. De annak ellenére, hogy hangsúlyozta, nem akar belefolyni a háborúba, végül a Fidesz orwelli háborús plakátjain végezte.

A budapesti béketerv

Az orbánista realizmust a legtisztábban Vitézy Dávid főpolgármester-jelölti kampányán lehet érzékelni. Az LMP jelöltje áprilisban Ungár Péterrel, a konstruktív ellenzéki párt társelnökével hosszan beszélgetett Budapest helyzetéről, a városfejlesztési terveiről és az ígéreteiről, konkrét ügyekről is világosan és korrektül nyilatkozva.