„Ne figyeljenek oda arra, amit mondok! Egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!” (Orbán Viktor)
Amikor Orbán Viktor 2018-ban átkeresztelte az illiberális demokráciát kereszténydemokráciának, 20 pontban magyaráztuk el, hogy mit takar a kifejezés. Azóta eltelt egy ciklus, és a NER-nek új mottója is lett: Magyarország előre megy, nem hátra. Hogy mit jelent az, amit a kormány épp stratégiai nyugalommal teljesít, azt megint 20 pontban magyarázzuk el.
1. A hivatalosan csak pártelnökként és kormányfőként dolgozó miniszterelnöknek – aki szerint semmi más nem számít, csak hogy legyen gyerek – papíron nincs se hitele, se megtakarítása, miközben a családja egy titkos főúri birtokon József főherceg egykori majorsága helyére milliárdos költséggel lényegében vadonatúj uradalmat épít, ahol a többszintes, mélygarázsos, liftes, tetőtér-beépítéses épületeket juhakolnak hívják.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Bende Balázs külpolitikai szakértő megtartotta ünnepi műsorát.
Állítólag nemcsak Rod Stewart, de Richard Clayderman és Luis Fonsi is felléptek.
Magasabbról, erősebben, büdösebbet.
Az államfő lelkesen beszél a környezetvédelemről, amikor a demokrácia felett kellene őrködnie. Viszont amikor a kormány az EU gumiabroncs-gyárává teszi az országot, vagy a károsanyag-kibocsátási kvóta miatt avatkozik be egy perbe, rögtön elnémul.
A HVG megszerezte az első, odabent készült fotót. A kazettás mennyezetre református templomok festett fakazettáinak másolatai kerülnek, lesz hatalmas kandalló is.
Mitől kellett volna félnie bárkinek Orbán Viktoron kívül? Ő viszont nem mert elmenni Münchenbe, így lemaradt a meccsről, amire évtizedek óta készült.
Megjelent a NER-korszak legfontosabb könyve: a címe „A vadászat választott engem”. A szerzői, Semjén Zsolt és Bayer Zsolt 11 év várakozás után megteremtették a fideszes teológiát. Semjén ráadásnak megreformálta a logika tudományát.
Szerinte „csak hab a tortán, hogy a többszintes, mélygarázsos, liftes, tetőtérbeépítéses épületeket JUHAKOLNAK hívják”.
A belügyminiszter szerint a titkosszolgálatok megfelelően működnek, a titkos adatgyűjtés engedélyezési szabályaival sincs gond.
Az orosz diktátor azt mondta, a NATO-országok agresszív kijelentései és „illegitim” szankciói miatt tette ezt.
Nem volt más, amit felvehetett volna.
A kormány tavasz óta tagadja, hogy kínai óriáshitelből épülne a Fudan budapesti kampusza. A Direkt36 által megszerzett belső dokumentumok mást mutatnak.
A lap megszerezte a terület vázlattervét. Az üvegház és az orangerie már épül.
Az emberi erőforrások minisztere teszi a dolgát.
Napra és összegre pontosan leírta az ügyészség, mikor és mennyi kenőpénzt kaphatott Völner Pál államtitkár. Ha pedig ezeket összevetjük a nyilvános szerepléseivel, tanulságos képet kapunk a magyar közéletről.
Spöttle-Nógrádi-Bende csatársorral és irgalmatlan bombagólokkal kezdte meg a szakértést az M1.
Kormánytól független újságíróként gyakorlatilag lehetetlen érdemben megszólaltatni az igazságügyi minisztert a helyettese korrupciós ügyéről. Megpróbáltuk, egy hónapos hercehurca után buktunk bele.
Megdöbbentő tömések és sokkoló koponyák: a szívünket olajzöldbe öltöztetve órákig bolyogtunk a Vadászati Világkiállításon, hogy megállítsuk, megérte-e ez nekünk. Az év legszórakoztatóbb hulláinak bemutatás mellett akkora mérleget vonunk, mint Kovács Zoltán vizslaszámlája.
A korrupciógyanús jachtozás egy dolog, de a külügyminiszter szándékosan megvezette a közvéleményt. Szijjártónak nem kell izgulnia: a rendszer a hozzá hasonló lojális katonákra épül.
Szájer József lebukása csak elsőre tűnik mellbevágónak, jobban belegondolva, a Fidesz-alapító meghasonlásokkal teli karrierjének vége pontosan igazolja a képletet, ami hatalomban tartja a Fideszt.
Interpellációkat nyújtottak be a minisztereknek, államtitkárok válaszoltak helyettük – ha válaszoltak.
Ez minden idők legfurcsább fideszes kampánya: miközben a kormányoldal folyton azt sulykolja, hogy az ellenzék háborút akar, a másik fő üzenet olyasmi, hogy Ukrajnának kellene minél hamarabb véget vetnie a megszálló oroszokkal vívott honvédő háborúnak.
Miért lett ideges a kormány, amikor közterületet neveztek el az üldözött Hszie Si-kuang püspökről? Ez van, amikor a keleti nyitásba sikerül belekeverni Orbán ideológiai háborúját.
A miniszterelnök még 12 évre tervez, át akarja alakítani az EU-t, az ellenzéknek pedig azt üzeni: olyan lesz a fogadjisten, amilyen az adjonisten.
Nő, fiatal, népszerű, ő a családbarát kormánypolitika arca. Mégis meglepő választás, mert Novák Katalin több szempontból nagyon kilóg a korábbi egyenfideszes funkcionáriusok közül.
Ülésezett a fővárosi Schadl-bizottság, amit beszüntetne a kormányhivatal.
A hazai tévécsatornák jelentős részében csak Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férjének közvetítő cégén keresztül lehet hirdetni.
20 dolog, amit tudnod kell a rendszerről, amiben élsz.
A külügyminiszter felesége majdnem az egész profitot ki is vette a cégből osztalékként.
Milliós megtekintésnél járnak megtévesztő putyinista-fideszes posztok, olyan oldalakon, amiket a TV2 és a Pesti TV is propagál.
A miniszterelnök szerint most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek, ezért támogatják a közös szankciókat.
Kocsis Máté napok óta folytatásos szappanoperában mutatja be „pedofilellenes törvénycsomagját”. Nem a gyerekek védelme, hanem a 2022-es kampányra készülődés érdekében. Amiben mindez összefolyhat Orbán homoszexuálisok elleni vérvádjával.
Csak ez, és semmi más. Semmi. Semmi. Semmi.
A Fidesz tagadja, hogy ők rendelték meg a kampányt, amiben kizárólag az ellenzéki polgármesterjelöltek sikkasztásáról, családon belüli erőszakoskodásáról és egyéb bűneiről kérdezgetnek.
Az eladó az 5. kerület jegyzője, aki nem árulja el, mennyit kért a telekért.
Évi tízmilliárdnál is nagyobb haszonnak kellett gazdát találni, kitartó munkával sikerült. Kellett hozzá a fideszes törvényhozás, a kormány nagylelkű milliárdos ajándékai, pár megbízható ember és az állami szerencsejátékos cég leradírozása a piacról.
A kormány, aminek külön minisztere van azzal az egyetlen feladattal, hogy a Fidesz elnökét hatalomban tartsa, most már leplezetlenül kampányol a legnagyobb ellenzéki párt elnöke ellen közpénzből, „tájékoztatási kampány” címén.
A kormányszóvivő fiatalos tiktokos aktivitása teljesen új értelmet nyert azzal, hogy lefordítottuk Moreart dalának szövegét.
"És akár bosszúból is, bevándorló országgá változtatnák hazánkat."
Nem kell többé szégyenkeznie a milliárdos családtagjai és barátai előtt. 2022 már a gyarapodás éve lehet.
Nem jött jól Orbán Viktornak, hogy legidősebb lánya és unokái a bűnözésről ismert Marbellara költöztek. Ez nagyjából mindenben ellentmond annak, amit ő az utóbbi években hazáról és világról hirdet.
Az MSZP elnöke hosszú pereskedés után másodfokon is győzött. Az ítélet szerint Mager Andrea miniszter MVM-re vonatkozó határozatai a nyilvánosságra tartoznak.
Nagy Ádám a propagandaminiszter legkisebb fiának keresztapja, az Antenna Hungária igazgatóságában is bent ül, miközben a család ingatlanportfóliója is egyre gyarapodik.
Ismét üzent a 130 milliárd forintért fenntartott közmédia szívéből Bende Balázs.
A bíróság már tavaly kötelezte az uniós csalás elleni hivatalt.
Mert vissza is költözne, ha úgy hozza az élet.