A fideszes univerzum valóságmagyarázó műsorainak zászlóshajójában, a Sajtóklubban – amiben Bencsik András megfejtette az SZFE-tüntetéseket: a diákok drogoznak! – a négy bölcs megint előszedte a Fidesz nagy slágerét, a forró őszt.

A kormánymédiában már nyár óta rettegnek a forró ősztől, ami nem a – Fideszen belül eléggé ambivalensen kezelt – klímaváltozásra utal, hanem kb. annyit jelent, hogy azok, akik tiltakoznak a Fidesz erőszakos, sokszor pont a nyárvégi szünetekre időzített átalakításai ellen, balhét akarnak, méghozzá általában évekkel a választások előtt.

A valóságban persze eddig annyira forró az idei ősz, hogy még a közmédia sem tud reggelente a nagykörúton egy tisztességes dugót bemutatni, hogy lejárassák Karácsony Gergelyt.

Rogán Antalék már 2017-ben azzal riogattak, hogy forró ősz lesz, káosz, „Soros-pénzelte szervezetek zavargásokat robbanthatnak ki”. Az erről szóló vizsgálatot aztán elsunnyogták, és mint emlékezhetünk, nem lett semmi.

De nem is csak ősszel fenyegetnek erőszakos tüntetőkkel meg puccskísérlettel: 2018 tavasza is forrónak ígérkezett, a fideszes média attól volt hangos, hogy „Gulyás Márton behívta a Soros-rohamosztagot: törni-zúzni akarnak Budapesten”. Mi történt? Semmi.

Amikor 2018 telén a túlóratörvény és a közigazgatási bíróságok ellen tüntettek az emberek, már az volt a kormánykommunikáció, hogy „bűnözői körök is részesei a bevándorláspárti Soros-hálózat által szervezett utcai zavargásoknak”, illetve hogy a tüntetők nem tisztelik „még a kis Jézust sem”. Miközben a nemzetgazdaság átalakítása és a független igazságszolgáltatás bedarálása volt a tét, a NER 22 szánkó miatt őrjöngött, amiket aztán oda sem adtak karácsonyra a gyerekeknek.

2018 végére odáig jutottunk, hogy a járdáról lelépő tüntetők nevét törvénytelenül kamerába mondatták, idén tavasszal pedig már több 100 ezres bírságokkal büntették azokat, akik akár csak autóban dudálva tüntettek a kormány ellen.

És néha még a rendőrségre sincsen szükség: miután tavaly ősszel a Kossuth téren maroknyi aktivista a kurdok elleni török agressziót elítélve vörös festékkel leöntötte magát, és éppen felmosták az ételszínezéket, több idős asszony is odament, hogy nem kellett volna elcsúfítani a nemzet főterét.

Az utóbbi néhány évben annyira elszoktunk a tüntetésektől, mint állampolgári eszköztől, hogy a hatalom és a hívei teljesen elutasítóak azzal szemben, hogy az emberek demonstrálnak egyes intézkedések ellen.

Nem kell a kínai diktatúra nyomulása ellen kiálló hongkongiakig elmenni ellenpéldáért: olyan, a miénknél gazdagabb és demokratikusabb országokban is, mint Németország, Franciaország vagy Spanyolország, sokkal messzebb szoktak elmenni a tüntetők, nem ritka a gyújtogatás és a rendőrökkel való összecsapás sem. Ott még sincs szó bűnözői körökről, rohamosztagosokról, puccskísérletről vagy hasonló hülyeségekről.

(Ahogy egyébként a Fideszt a 2010-es rendszerváltás előtt sem zavarta, ha a tüntetők akár a rendőröknek is nekifeszültek: az őszödi beszéd utáni, 2006-os tévészékház-ostromot például a Hír Tv tudósítója lelkesedéssel, pátosszal közvetítette, de érdemes megnézni ezt a videót, amin egy 2014-es, Fidesz-ellenes demonstrációhoz fűzött megjegyzéseket.)

Létezik arra egy kifejezés, hogy Magyarországon miért nincs sosem forró ősz. Alekszej Jurcsak, a Berkeley antropológusa írta azt, hogy a kései Szovjetunióban már mindenki látta, hogy a rendszer kudarcot vall, de mivel senki sem tudta volna elképzelni a status quo alternatíváját, a politikusok és az állampolgárok lemondtak a funkcionáló társadalom színlelésének fenntartásáról. Aztán ez a téveszme önbeteljesítő jóslattá vált, mert el is fogadták, hogy nincs alternatíva. Jurcsak ezt a folyamatot nevezte el hipernormalizációnak, amit pár éve egy érdekes BBC-s dokumentumfilm is bemutatott, de hasonló érzésről írt Sarkadi Zsolt is a 444-re Beszorultunk címmel.

Egy olyan országban, ahol az állam minden részét megszállták az uralkodó emberei, és 10 év alatt semmilyen tüntetés nem állította meg az önkényt – a váratlanul nagyra nőtt, de amúgy teljesen súlytalan témában rendezett, netadós tüntetést kivéve –, semmilyen következménye sincs annak, ha a külügyminiszter egy szót sem hajlandó mondani a korrupciógyanús jachtozásáról, vagy hogy az ország leggazdagabb embere szénné kereste magát az államon egy szénerőműbiznisszel. (Mostanában az egyik legismertebb értelmiségi is csupa ilyesmit ír: „Folyamatos az államcsíny, és szüntelen a csönd.”; „Felháborodni sem érdemes.”; „Mit javasolok? Semmit se javasolok.”; „Tűrje, aki bírja.”; „Érdemes ezt megírnom? Nem nagyon.”)