Most, hogy Donald Trump győzött, alighanem mégis az lesz a kormányzati kommunikáció, hogy Orbán Viktor már nyáron, az európai vezetők közül elsőként kiállt a következő amerikai elnök mellett, aztán ezt megerősítette az osztrák kancellárral tartott sajtótájékoztatóján, majd egy brazil lapnak adott egy interjúban is.

Orbán akkori szavait utólag próbálta tompítani Havasi Bertalan, amikor még októberben kérdésünkre azt mondta:

„Orbán Viktor nem mondta, hogy Donald Trumpot támogatja. Ez az amerikai nép döntése. A miniszterelnök azt elemezte több megszólalásában, hogy melyik jelölt külpolitikája lenne jobb Európa és Magyarország számára.”

Most már tudható, hogy kár volt óvatoskodni.

Orbán azzal magyarázta Trump támogatását nyáron, hogy "a demokraták külpolitikája Európának rossz, Magyarországnak halálos. Ezzel szemben a republikánusok és Trump elnökjelölt úr által meghirdetett migrációs és külpolitika Európának jó, Magyarországnak az életet jelenti".

Konkrétabban két dolgot említett: Trump a demokratákkal szemben a bevándorlók ellenőrzése mellett van és ellenzi a más országokban való demokráciaépítést is, márpedig ezekben Orbán egyetért vele.

Igaz ugyan, hogy Trumpnak főleg a mexikóiakkal van baja, dehát az egyik menekült olyan, mint a másik, az ellenük folyó kampány szintjén mindenképpen, ezt bizonyítja, hogy Trump a kampányvideójában Magyarországra érkezett menekülteket hazudott mexikóiaknak, akik Amerikát veszélyeztetik.

Amiről Orbán nem beszélt, de megkönnyebbüléssel töltheti el, és indokolja a fehérorosz diktátor, Lukasenka látványos örömét is meghaladó elégedettségét Trump győzelme miatt, az esély, hogy véget ér a számos megalázó helyzetet hozó csata az amerikai diplomáciával.

Orbánt 1998-ban még fogadta a demokrata Bill Clinton, majd a republikánus George W. Bush is, de 2002-ben például már nem jött össze a kampányra időzített washingtoni út, azt ugyanis az amerikaiak lemondták. Ennek több oka lehetett, az is, hogy a magyar kormány váratlanul nem az amerikai F-16-osokat választotta a vadászrepülő beszerzésen, és a kormány nem védte meg az itthoni támadásoktól a Bush-családdal jó viszonyt ápoló Nancy Goodman Brinker nagykövetet és állítólag rossz néven vették, hogy a parlamentben a kormány nem rakta helyre a szeptember 11-ét elégedetten nyugtázó MIÉP-et.

Orbán aztán a második ciklusában próbált javítani a viszonyon, 2010-ben friss miniszterelnökként még beszédet mondott az amerikai követségen, amiben még a két nemzet sok közös küzdelmére hívta fel a figyelmet. De - miközben Putyinnal minden évben találkozik - sem ekkor, sem később nem kapott meghívást hivatalos látogatásra Washingtonba. Maximum pár közös kép készült Barack Obamával, de azok olyan eseményen, amin több nemzet vezetőjével vett részt Orbán.

Ilyen volt 2012-ben a NATO-csúcs Chicagóban:

Az ENSZ-közgyűlés tavaly

Vagy idén májusban a nukleáris biztonságról szóló csúcstalálkozó, ahol jattolt Orbán Obamával.

Az utóbbi kép elkészítése elég sokba került az adófizetőknek, mert 17 fős küldöttség kísérte el a magyar miniszterelnököt, összesen 48 millió forintba volt az út. Ebben a hivatalos válasz szerint nem volt benne Orbán feleségének és három lányának az útiköltsége, amit maguk fizettek. A kommentelők egy része pedig banánozott egy frappánsat Orbán Facebookján.  

A mosolygós protokollfotókon nincs nyoma, hogy a már kezdetben is távolságtartó viszony (Obama 2014-ben Orbán újraválasztásához is egy hónapos késéssel gratulált) 2014 őszére nemhogy fagyossá, de szinte háborússá vált. A civil szervezetek zaklatása miatt Barack Obama a legsötétebb diktatúrák között sorolta fel Magyarországot, aztán jött a kitiltási botrány, amiről Orbán azt mondta, hogy az szerinte egy fedőtörténet, „egy tipikus titkosszolgálati befolyásszerző akciónak a kísérőjelensége”. Orbán szerint az amerikaiak bele akartak rángatni minket az oroszokkal folytatott konfliktusukba, de üzleti érdekek is vezették őket, mert az oroszok helyett „az amerikaiak szerettek volna atomerőművet építeni Magyarországon, nem ők építik, fáj nekik, ezt meg kell értenünk.”

Münchenben ehhez annyit fűzött hozzá, hogy „Az Egyesült Államok nagy nyomás alatt tartja Magyarországot a Déli Áramlat földgázvezeték és a paksi atomerőmű bővítésének ügye miatt. Washington mindkét ügyet az Oroszországhoz való közeledésként értelmezi, holott mi nem akarunk közeledni senkihez sem, és nem is akarunk távolodni senkitől, és nem oroszbarát, hanem magyarbarát politikát folytatunk".

Tavaly ősz elején aztán úgy tűnt, hogy a némileg rendeződik a hivatalos amerikai-magyar viszony, de hamart véget ért a csendes közeledés, amikor a magyar kormány által utált ügyvezető, André Goodfriend után érkező nagykövet, Colleen Bell az addigi mosolyszakaszt a magyar kormány éles bírálatával zárta le, amire Orbán úgy reagált: "ez már reálpolitika (...), ez már meztelen nemzeti vagy birodalmi érdek". Ekkor már nem gazdasági érveket kezdett hangoztatni, hanem a magyar kormány propagandájába illő magyarázattal állt elő, miszerint az Egyesült Államok nem támogatja azt a bevándorláspolitikát, amelyet Magyarország képvisel, a demokraták ugyanis menekülteket akarnak Európára szabadítani.

Obama januárban azzal a példával mutatta be kormányát antiszemitizmus elleni harcát, hogy elmondta, meghátrálására bírták a magyar kormányt, amely egy háborús antiszemitának akart szobrot állítani. Amire Orbán azzal válaszolt, hogy volt ugyan amerikai kormányzati nyomásgyakorlás a Hóman-szobor ügyében, de ez nem segítette, hanem hátráltatta az ügy rendezését. Mindenesetre a szobrot nem állították fel végül.

A helyzet odáig fajult, hogy még az 1956-os forradalom 60. évfordulója is tovább rontott a helyzeten. Amerikában a hivatalos magyar gála helyett egy alternatív megemlékezésen vettek részt a velünk foglalkozó amerikai külügyesek, miközben a Népszabadság megszüntetése, valamint a 444 parlamentből való kitiltása miatt a magyar sajtószabadságért aggódó közleményt adott ki az amerikai külügy. A magyar válasz szerint "volt idő, amikor nem volt sajtószabadság Magyarországon, a magyar emberek vérüket, életüket adták a szabadságukért, de ekkor nyugatról barátaink támogató tekintetén kívül más segítség nem érkezett".

Orbán pedig a parlamentben beszélt arról, hogy ő amerikai titkosszolgálati játszmát lát az FBI által körözött, terrorizmus pénzelésével gyanúsított szomszédja, Pharaon professzor körüli felhajtásban.

Ennek a háborús helyzetnek lehet vége, bár korántsem biztos, hogy ahogy azt Orbán szeretné, vagyis semmi kritika a magyar demokrácia állapotáról és az oroszokhoz fűződő viszonyunk se legyen téma.

Trump maga nyilván nem fog behatóan foglalkozni a térségünkkel. Az már érdekesebb lehet, hogy valóban jó viszonyra törekszik-e majd Putyinnal, és ennek az lesz-e az ára, hogy szabadabb kezet kap Putyin errefelé is, vagy csak Szíriában. Erre azért mérget nem lehet venni, a republikánusok oroszellenessége hagyományosan erősebb a demokratákénál, nagy kérdés, hogy Trump elég lesz-e ennek a felülírására.

Az is figyelmeztető jel lehet, hogy nemcsak a demokraták bírálták korábban a magyar miniszterelnököt, hanem az Orbán által hősként tisztelt, 2014. januárban a parlamentben is fogadott republikánus szenátor John McCain is, aki személyesen figyelmeztette Orbánt a demokrácia szabályainak betartására, kritizálta a paksi szerződést és a Szabadság téri emlékművet is. Aztán 2014 decemberben egyszerűen újfasiszta diktátornak nevezte Orbánt, aki összefeküdt Putyinnal.

Az sem valószínű, hogy az Orbán által emlegetett amerikai üzleti érdekekről éppen Trump mondana le, enyhítve ezzel a nyomást az Orbán-kormányon. De abban nyilván bíznak Orbánék, hogy a demokratáktól már semmi jót nem váró, ezért Trump mellett nyilvánosan kiálló magyar kormányfő nem kap nyilvános bírálatokat, és hamarosan érkezik egy meghívó is Washingtonba.