Ahogy azt valószínűleg már mindenki tudja, a közel két évtizede meghalt Pruck Pál helyett Dózsa László színész-rendező nevét írták az 1956-os emlékév egyik plakátjára, majd a hiba beismerése, esetleg javítása helyett az 1956-os Emlékévért felelős Schmidt Mária kormánybiztos egész pályás letámadást indított mindenki ellen, aki akadékoskodott.

Közel egy éve húzódik a botrány, és bár az emlékév rég véget ért, Dózsa László továbbra sem enged az állítólagos 1956-os hőstetteiről szóló meséiből: a rendező – aki állítása szerint háromszor támadt fel a halálból és egy alkalommal 7 nővel szexelt egyszerre – nemrég azt mondta, keresztre feszítve érzi magát, és szerinte az ügyben Pruck Pál a Barabás, illetve már olyanokat is állít, hogy Maléter Pál elárulta a forradalmat.

A képet Dózsa vallomása alapján tévesen beazonosító, az ügy miatt lemondott Horváth Miklós hadtörténész azt írta: Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója félrevezette a kuratóriumot, és utólag hárítja a felelősséget, ugyanis Horváth cáfolja, hogy emlékév történészszakmai vezetője lett volna. Ráadásul – bár Schmidt Mária tett ilyen ígéretet, helyette – bocsánatot kért a Pruck családtól, elismerve, hogy Pruck Pál van a fotón. Az ügyben felkért történészek is egyértelműen erre jutottak, de ezt Schmidt azóta sem fogadja el, több interjúban is a forradalmat ért politikai támadásról beszélt, és arra, hogy most akkor mégis ki van a fotón, azt mondta: „Jelen tudásunk kevés.” Pruck Pál lánya pert indított a Terror Házát fenntartó közalapítvány ellen az igazáért. Az Index szeptemberben ott volt az első tárgyalási napon. Mint írták, a közalapítvány ügyvédje körmönfont eszközökkel próbált védekezni, például hivatalos angol fordítást kért egy 2 mondatos angol nyelvű képaláírásról, arcfelismerő szoftver alkalmazását vetette fel, és azután érdeklődött, hogy Pruck lánya valóban emlékszik-e az apjára.

Pruck lányának ügyvédje akkor így foglalta össze a pert: „Ez egy ikonikus fénykép. Az 56-os hős pesti srác szerepe mindenki számára vonzó. Ennek a szerepnek az eljátszására több jelentkező van. Van Dózsa László, aki foglalkozására nézve színész, és úgy tűnik, hogy az alperesnek emlékezetpolitikai érdekből az az álláspontja, hogy ezt a szerepet Dózsa Lászlónak kell eljátszania.”

A per kedden folytatódott, az Index most is ott volt, és hosszú beszámolót írt róla. Most 3 történészt hallgattak meg tanúként, mind egyöntetűen állították, hogy Schmidt Máriáéknak nincs igazuk, nem Dózsa László van a képen.

Először Horváth Miklós beszélt, aki elmondta, miután látta a bizonyítékokat (a Pruck család álláspontja, gyerekkori fotók, LIFE-magazin képaláírása, Dózsa lemondó nyilatkozata), megváltoztatta a szakmai véleményét, és jelezte, hogy hibáztak, mert a képen Pruck Pál van. (Horváth a tárgyalóteremből kifelé személyesen is elnézést kért Pruck Pál lányától.)

A tárgyalás legérdekesebb részlete, hogy Horváth a meghallgatása előtt felhozta, hogy titoktartási rész van a szerződésében, de ennek feloldására a közalapítvány ügyvédje és a bíró is engedélyt adott. Így derült ki, hogy a Schmidt Mária-vezette közalapítvány a botrány kitörése után újabb kutatást rendelt el, hogy találjanak valamit, amivel bebizonyíthatják, hogy Dózsa László van a képen.

Ez azért is furcsa, mert a közalapítvány védőügyvédje a tárgyalás elején azt mondta, ha tudtak volna a LIFE-magazinos képaláírásról, akkor fel sem merült volna, hogy így teszik közzé a képet, még akkor sem, ha Dózsa állítja, hogy ő van a képen. De hát úgy tűnik, minden bizonyíték ellenére további kutatásokat rendeltek el. Horváth azt mondta, hogy el is kezdték a kutatást, egy hónappal azután, hogy megszólalt a Pruck család, készült egy videóinterjú egy nővel, aki 1956-ban Dózsa szomszédja volt, de ő azt mondta, ugyan szerette volna, ha tényleg Dózsa lenne a fotón látható hős, de sajnos ő is arra jutott, hogy nem valószínű, hogy Dózsa az, neki sokkal lágyabb arca volt.

Eörsi László történészt is meghallgatták, aki arról beszélt, hogy az előkerült bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy Pruck van a képen: „Vizsgáltam a Dózsa László által elmondottakat, amelyből azt szűrtem le, hogy általában az 56-os megemlékezései nem igazak, teljesen hiteltelen forrás.” Dózsa Bohóc vérben és vasban című „önéletrajzáról” azt mondta, ismerte a könyvet és a fotót is, de akkor ő sem tudta, hogy ki van rajta, fel sem merült kérdésként. (Akkor még maga Dózsa sem állította, hogy ő van a fotón.) „Elszaladtam fölötte, láttam, hogy a könyv nem jó, az állításai nem fedik a valóságot, nem foglalkoztam vele” – mondta Eörsi, aki 0 százalék esélyt lát arra, hogy előkerüljön ezek után bármilyen bizonyíték, ami Pruck ellen szólna. „Bár minden ilyen egyértelmű lenne a korszakkal kapcsolatban” – idézte az Index.

Végül Rainer M. János, az 56-os Intézet vezetője elmondta, hogy abban sincs ellentmondás, hogy Pruck Pál az 1980-as években azt nyilatkozta, nem emlékszik, mikor készült a kép, vagy hogy megkérdezték-e a nevét, hiszen a fotós a többiektől is megkérdezhette a nevét, ráadásul Pruck sosem tagadta, hogy ő lenne a képen.

A tárgyaláson Pruck ügyvédje beszélt arról is, hogy Pruck Pál lánya a per előtt sem zárkózott el az együttműködéstől a közalapítvánnyal, de szerinte megnyugtató pontot csak a bírósági határozat tehet az ügy végére, pláne azok után a nyilatkozatok után, amiket Schmidték tettek, miután kiderült, nincs igazuk.

Pruckék ügyvédje indítványozta antropológus szakember kirendelését, de mivel Pruck Pál lányának az anyagi helyzete nem biztos, hogy megengedné ennek a finanszírozását, viszont a közalapítvány 100 milliókból gazdálkodik, azt kérték, az alperesék előlegezzék meg. A bíró azt mondta, szakértő akkor lesz kirendelve, ha tudja a bíróság, hogy ki lesz fizetve, illetve eldőlt, ki fizeti. Mint mondta, ebben az átpolitizálódott ügyben mindkét fél megegyezésével egy olyan szakembert kell találni, aki politikailag nem érintett, de bízik benne, hogy az antropológia egy olyan szakma, ahol ez sikerülhet.

Volt még egy érdekes része a tárgyalásnak: a közalapítvány ügyvédje becsatolt egy levélváltást dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyésszel, aki az Indexen egy véleménycikkben név nélkül írt egy hadtörténészről, aki a Magyar Néphadsereg Kiképző Központja Politikai Osztályának vezetőhelyettese volt, és aki a rendszerváltás körül kiemelte a Néphadseregben betöltött tisztségével kapcsolatos dokumentumokat, ma pedig „az elhíresült Pruck–Dózsa-fénykép »háborúban« tölt be dicstelen szerepet”. Ibolya itt nem túl burkoltan Horváthról írt, ezért Schmidték levélben kértek véleményt a főügyésztől Horváthról. A bíró erre megkérdezte, hogy az egy dolog, hogy a főügyész cikkeket ír, de gyakran fordul-e elő, hogy a főügyésszel ilyen ügyekről leveleznek, és egyáltalán hogy kerül ide a főügyész. A védőügyvéd szerint mivel a főügyész az egyik tanúról írt dolgokat, és mivel ők is egyetértenek abban, hogy Horváth „egyszer a-t mond, aztán b-t”, így megkérték Ibolyát, fejtse ki bővebben.

A következő tárgyalási napon, november 23-án megint 3 tanút hallgatnának meg: Békés Mártont, a Terror Háza kutatási igazgatóját, Tallai Gábort, aki ugyanott programigazgató és Markó Györgyöt, a Kommunizmuskutató Intézet vezetőjét, aki Horváth szerint első körben szintén rábólintott arra, hogy Dózsa van a képen. Arról egy büdös szó sincs sehol, hogy bárki érdemesnek találta volna tanúként beidézni magát Dózsa Lászlót. (Index)